Megérkezés a Jereváni Zvartnotz Nemzetközi Repülőtérre

Elnök Úr,
Őszentsége,
Kedves Örmény Barátaim!

1. Hálát adok a mindenható Istennek, hogy ma első alkalommal örmény földre lép Róma püspöke, erre az ősi és szeretett földre, melyről így énekelt a ti nagy költőtök, Daniel Varujan: A kis falvaktól egész a horizontig tart a mi földünk anyasága! Régóta vártam a kegyelemnek és az örömnek ezt a percét, különösen mióta Ön, Elnök úr, és Őszentsége, minden örmények Katolikosza és legfőbb Pátriárkája látogatást tett a Vatikánban.

Nagyon hálás vagyok Önnek, Elnök úr, üdvözlő szavaiért, melyeket a kormány és Örményország lakóinak nevében intézett hozzám. Köszönetet mondok a polgári és katonai vezetőknek, valamint az Örményországban akkreditált diplomáciai testületnek, hogy megjelentek fogadásomra. Amikor Önhöz fordulok, Elnök úr, megbecsülésemet és barátságomat nemcsak az itt élő polgárokra, hanem a világon szerte élő örmények millióira is ki akarom terjeszteni, akik hűségesek örökségükhöz és identitásukhoz, és ma megújult büszkeséggel és örömmel tekintenek szülőföldjük felé. Az ő szívükben is a Varujan egyik költeményében megfogalmazott érzések élnek:

A szívem szeretne elmerülni a kék ég fénylő hullámaiban, hajótörést szenvedni – ha kell – az ég csillagain; megismerni új csillagokat, az elveszett őshazát, ahonnan kiesett lelkem még mindig az ég után sír nosztalgiával.

2. Őszentsége, II. Karekin katolikosz úr, testvéri szeretettel ölelem az Úrban Önt és az Ön által vezetett egyházat. Az Ön bátorítása nélkül nem volnék itt mint zarándok, hogy megtiszteljem a keresztény élet rendkívüli tanúságtételét, melyet az Apostoli Örmény Egyház oly régóta tett, főként a 20. században, mely Önök számára az elmondhatatlan terror és szenvedés ideje volt.

A kereszténység hivatalos vallássá nyilvánításának 1700. évfordulóján e hőn szeretett földön az egész katolikus Egyház osztozik az Önök és minden örmény bensőséges örömében.

Ölelésre tárom karjaimat, püspök testvéreim, s a Katolikus Egyháznak Örményországban és a határos területeken élő minden hívője felé, és szeretnélek megerősíteni mindnyájatokat Urunk Jézus Krisztus szeretetében, nemkülönben országotok és a felebarát szolgálatában.

3. Mélyen megindít e föld kereszténységének dicsőséges története, mely a hagyomány szerint Júdás Tádé és Bertalan apostolok prédikációjáig nyúlik vissza. Később Világosító Szent Gergely tanúságtétele és munkája nyomán a kereszténység első alkalommal egy egész nemzet hitévé vált. Az egyetemes Egyház évkönyvei tanúsítják, hogy Örményország népe volt az első, mely mint nép fogadta be a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának kegyelmét és igazságát. Azon ősidők óta egyházatok szüntelenül énekli az Atyaisten dicséretét, ünnepli az Ő Fia, Jézus Krisztus halálának és föltámadásának misztériumát, és segítségül hívja a Szentlelket, a Vigasztalót. Buzgón őrzitek sok-sok vértanútok emlékezetét, és a vértanúság az örmény nép és egyház sajátos jegye maradt.

4. Örményország múltja elválaszthatatlan keresztény hitétől. A Jézus Krisztus evangéliuma iránti hűség hozzájárul majd a jövőhöz is, amit ez a nemzet az elmúlt század pusztításai után most épít. Elnök úr, drága barátaim, az imént ünnepelték függetlenségük tíz éves évfordulóját. Jelentős lépés ez azon az úton, mely az igazságos és harmonikus társadalom felé vezet, amelyben mindenki teljesen otthon érezheti magát, s láthatja, hogy törvényes jogait tiszteletben tartják. Mindenki, de főként azok, akik a közügyekért felelősek, arra hivatottak, hogy az igazságosság és szolidaritás iránti elkötelezettségükkel a közjót és a nép gyarapodását elébe helyezzék bármiféle részleges érdeknek. Ez érvényes e régió békéjének sürgető keresésében is. A béke csak a különféle közösségek kapcsolatában és az erősebb fél nagylelkűségében megmutatkozó kölcsönös megbecsülés és igazságosság megbízható alapjaira épülhet.

Örményország az Európa Tanács tagja lett. Ez azt jelzi, hogy Önök elszánták magukat, hogy határozottan és bátran elindítják az állami intézmények demokratikus reformját, ami a polgárok emberi és polgári jogainak biztosításához szükséges. Nehéz idők ezek, ugyanakkor olyan idők, melyek kihívást jelentenek a nemzetnek és bátorsággal töltik el. Mindenkinek határozottan el kell döntenie, hogy szereti-e a saját földjét, és föláldozza-e életét az igazi fejlődésért s népe lelki és anyagi jólétéért!

Isten áldja meg az örmény népet szabadsággal, boldogulással és békével!

II. János Pál pápa