UNIVERSI DOMINICI GREGIS

TARTALOMJEGYZÉK

ELSŐ RÉSZ
A PÁPAI SZÉK MEGÜRESEDÉSE

1. fejezet: A Bíborosi Kollégium hatalma Pápai Szék megüresedése idején
2. fejezet: A bíborosok pápaválasztást előkészítő gyűlése
3. fejezet: Néhány hivatalról az Apostoli Szék üresedése idején
4. fejezet: A Római Kúria dikasztériumainak felhatalmazásai az Apostoli Szék üresedése idején
5. fejezet: A Római Pápa temetése

MÁSODIK RÉSZ
A RÓMAI PÁPA MEGVÁLASZTÁSA

1. fejezet: A Római Pápa választói
2. fejezet: A választás helyszíne és a feladatkörük alapján bebocsátható szolgálattevők
3. fejezet: A választás cselekményeinek kezdete
4. fejezet: A választással kapcsolatos titoktartás
5. fejezet: A választás lefolytatása
6. fejezet: Amit meg kell tartani, illetve el kell kerülni a pápaválasztáskor
7. fejezet: A választás elfogadása, kihirdetése és az új pápa szolgálatának megkezdése

Kihirdetés
Jegyzetek

János Pál püspök
Isten szolgáinak szolgája
örök emlékezetül

Az Úr egész nyájának pásztora Róma egyházának püspöke, ahol Szent Péter apostol, az isteni gondviselés szabad döntése alapján, vértanúságával a legnagyobb tanúságot tette Krisztus mellett. Ezért nagyon érthető, hogy mindig különleges figyelmet szenteltek a törvényes apostoli jogfolytonosságnak ezen a széken, mellyel „elsőbbsége miatt minden más egyháznak összhangban kell lennie.”[1]
Éppen ezért a Pápák a századok folyamán kötelességüknek, nemkevésbé sajátos joguknak tartották, hogy megfelelő normákkal szabályozzák az utód szabályos megválasztását. Így a közvetlen közeli időben elődeim, Szt. X. Piusz,[2] XI. Piusz,[3] XII. Piusz,[4] XXIII. János[5] s végül VI. Pál[6] pápa, mindegyik azzal a szándékkal, hogy megfeleljen a sajátos történelmi idő követelményeinek, gondoskodtak arról, hogy bölcs és megfelelő szabályokat alkossanak a választás előkészítésére és a választók gyűlésének megfelelő lebonyolítására, kiknek fontos és sürgető feladata széküresedés esetén a Római Pápa megválasztása.
Ha én ma ezzel a témával foglalkozom, annak oka nem az, hogy kevésre becsülöm a meglévő szabályokat, melyeket épp ellenkezőleg, nagyra becsülök és nagyrészt meg akarok erősíteni, legalábbis lényegüket és az alapelveket, melyekre épülnek. Ami erre a lépésre késztet, az egyrészt a tudat, hogy az Egyház megváltozott körülmények között él; másrészt a szükséglet, hogy figyelembe kell venni az egyházi törvény általános felülvizsgálatát, mely szerencsésen megtörtént az összes püspök tetszése mellett előbb az Egyházi Törvénykönyv, majd a Keleti Egyházak Törvénykönyve közzétételével és kihirdetésével.
E – II. Vatikáni Zsinat által inspirált – felülvizsgálat után az én feladatom volt a Római Kúria megfelelő megújítása a Pastor Bonus apostoli konstitúcóval.[7] Egyébként az Egyházi Törvénykönyv 335. és a Keleti Kódex ennek megfelelő 47. kánonja teszi érthetővé azon speciális törvények kibocsátásának és folyamatos fejlesztésének kötelezettségét, amelyek a bármi oknál fogva megüresedett apostoli szék kánoni betöltését szabályozzák.
Az új fegyelem megfogalmazásában, bár tekintettel vagyok korunk követelményeire, gondosan ügyelek rá, hogy lényegesen ne térjek el az eddig érvényes bölcs és tiszteletre méltó hagyománytól. Valóban kétségen kívüli az alapelv, mely szerint a Római Pápákat illeti meg, hogy – az idők változásának megfelelően módosítva – meghatározzák a módot, ahogyan el kell járni annak a személynek kiválasztásában, aki arra hivatott, hogy Péter utóda legyen a római székben. Ez mindenekelőtt azoknak a személyeknek a gyűlésére vonatkozik, akiknek hivatala, hogy gondoskodjanak a Római Pápa megválasztásáról: az évezredes jogszokás alapján, melyet a kánoni törvények szavatoltak és a hatályos Egyházi Törvénykönyv is kifejezetten megerősít (vö. 349. k.), ez a Római Szent Egyház Bíborosi Kollégiuma. Hittétel, hogy a pápa hatalma közvetlenül Krisztustól ered, kinek ő földi helytartója,[8] de az is kétségen kívül áll, hogy e teljes és legfőbb hatalmat az Egyházban törvényes megválasztásának általa történt elfogadása és püspökké szentelése révén nyeri el.[9] Éppen ezért a legsúlyosabb a hivatal, mely az e választással megbízottak gyűlését terheli. Következésképpen pontosnak és világosnak kell lenniük a szabályoknak, melyek az eljárást megszabják, hogy a választás a legméltóbb módon és a legfelső hatóság hivatalával összhangban történjék, melyet a megválasztottnak isteni felruházás alapján saját beleegyezésével vállalnia kell.
Ezért megerősítve a hatályos Egyházi Törvénykönyv szabályát (vö. 349. k.), melyben az Egyháznak immár ezer esztendős gyakorlata tükröződik, ismét hangsúlyozom, hogy a pápaválasztó testület kizárólag a Római Szent Egyház Bíboros Atyáiból áll. Bennük ugyanis csodálatos szintézisben fejeződik ki a Római Pápa személyét és hivatalát meghatározó két szempont: a rómaiság és az egyetemesség. A pápa római, mert személyében azonos a Rómában élő egyház püspökével, s ezért nagyon szoros kapcsolata van e város papságával – melyet Róma pap- és diákonus-titulusainak bíborosai képviselnek – és a városkörnyéki székek püspök-bíborosaival. Ugyanakkor a pápa az egyetemes Egyház főpapja, mert arra hivatott, hogy tegye láthatóvá a láthatatlan Pásztort, aki az egész nyájat az örök élet felé vezeti. Az Egyház egyetemességét jól megjeleníti a Bíborosi Kollégium összetétele, melyben minden földrészről vannak Bíborosok.
A jelen történelmi körülmények között az Egyház egyetemes jellegét megfelelően kifejezi a 120 választó Bíborosból álló kollégium, mely a föld minden részéből és a legkülönbözőbb kultúrából származó Bíborosokból áll. Ezért megerősítem ezt a számot, mint a választó Bíborosok maximális számát, ugyanakkor pontosítom azzal, hogy nem akarom kisebbíteni az elődöm, VI. Pál pápa által meghatározott szabályt, mely szerint a választáson nem vesznek részt azok, akik addig a napig, amelyen a széküresedés elkezdődött, már betöltötték 80. életévüket.[10] E rendelkezés indítékát abban kell látni, hogy nem akar e tiszteletreméltó magas kor terhéhez további terhet kapcsolni a felelősséggel, amit annak megválasztása jelent, akinek Krisztus nyáját a kor igényeinek megfelelően kell vezetnie. Ez azonban nem akadálya annak, hogy a 80 évnél idősebb Bíboros Atyák részt vegyenek a konklávét előkészítő összejöveteleken, az alább következő rendelkezés szerint. Külön várjuk tőlük azt, hogy a széküresedés idején, és főként a pápaválasztás közben, legyenek vezetői a római patriarkális bazilikákban, és szerte a világon a székhelyeiken összegyűlt híveknek, és imádságaikkal és a Szentlélek segítségül hívásával támogassák a választókat. Kérjék számukra a szükséges világosságot, hogy a választás közben csak Istent tartsák a szemük előtt és „csak a lelkek üdvösségét akarják szolgálni, melynek az Egyházban mindig a legfőbb törvénynek kell lennie”.[11]
Külön figyelmet akarok szentelni a Konklávé ősi intézményének: a rá vonatkozó szabályokat és gyakorlatot nem egy Elődöm szentesítette és ünnepélyes rendelkezésekkel is meghatározta. A figyelmes történeti vizsgálódás ennek az intézménynek nem csak alkalmasságát erősíti meg – azon körülmények miatt, melyek közepette létrejött és lassanként törvényes megfogalmazást nyert –, hanem hasznosságát is a választás rendezett, gondos és szabályos lebonyolításában, különösen feszültségekkel és zavargásokkal terhelt időkben.
Éppen ezért, bár ismerem a teológusok és jogászok véleményét, akik egyöntetűen vallják, hogy ez az intézmény természete szerint nem tartozik hozzá a Római Pápa érvényes megválasztásához, e Konstitúcióval megerősítem fennmaradását a maga lényeges szerkezetében, bevezetve néhány módosítást, hogy fegyelme megfeleljen a mai igényeknek. Alkalmasnak tartom elrendelni, hogy a választás egész ideje alatt a választó Bíborosok és mindazok, akik meghívást kapnak arra, hogy együttműködésükkel vegyenek részt a választás szabályos lefolytatásában, a Vatikán Város megfelelő helyén kapjanak szállást. A Vatikán Város területe kicsi ugyan, de elegendő ahhoz, hogy falai között – az alább következő intézkedéseknek köszönhetően – biztosítsa azt a zártságot és összeszedettséget, melyre a választóknak az egész Egyház számára ennyire életfontosságú aktushoz szükségük van.
Ugyanakkor, tekintettel az aktus szakrális jellegére, olyan helyen kell történnie, ahol egyrészt a liturgikus cselekmények összhangban lehetnek a jogi formalitásokkal, másrészt a választók lelkileg könnyebben fölkészülhetnek a Szentlélek benső indításainak fogadására. Ezért elrendelem, hogy a választás továbbra is a Sixtus-kápolnában történjék, ahol minden együtt van ahhoz, hogy ébressze Isten jelenlétének tudatát, aki előtt egy napon mindegyikünknek meg kell jelennünk ítéletre.
Megerősítem továbbá apostoli tekintélyemmel a legszigorúbb titoktartás kötelezettségét mindarra nézve, ami közvetlenül vagy közvetve magának a választásnak lefolyásával kapcsolatos; mindazonáltal e téren is egyszerűsíteni és a lényegre korlátozni akarom a vonatkozó szabályokat, hogy elkerüljük a bonyodalmakat és kétségeket, s az esetleges későbbi lelkiismereti problémákat is, melyek a választókban fölmerülhetnek.
Végül szükségesnek tartottam felülvizsgálni a választás formáját, itt is figyelembe véve az aktuális egyházi igényeket és a modern kultúra irányzatait. Így alkalmasnak látszott számomra, hogy ne tartsuk meg továbbra is a szinte „inspirációból” [Szentlélek indításából] fakadó közfelkiáltással történő választás lehetőségét, mert most már alkalmatlannak ítélem egy ilyen nagyszámú és eredetét tekintve annyira különböző választó testület gondolatának kifejezésére. Hasonlóképpen szükségesnek látom elhagyni a kompromisszum útján történő választást, nem csak amiatt, mert nehéz megvalósítani – ahogy ezt a korábban kibocsátott szabályok szinte áttekinthetetlen sokasága mutatja – hanem azért is, mert az ilyen eljárás természete szerint csökkentené a személyes felelősséget, hiszen a választóknak nem kellene egyenként véleményt nyilvánítaniuk.
Ezért érett megfontolás után a választás módját illetően arra jutottam, hogy elrendelem, hogy az egyetlen forma, ahogyan a választók kifejezhetik véleményüket a Római Pápa megválasztásáról, a titkos szavazás, melyet az alább következő szabályok szerint kell lefolytatni. Ez a forma nyújtja ugyanis a legnagyobb biztosítékokat a világossághoz, követhetőséghez, egyszerűséghez, áttekinthetőséghez, s mindenek előtt az összes Bíborosok és minden egyes Bíboros Atya valóságos és hatékony részvételéhez, akik arra hivatottak, hogy a Péter utódát megválasztó testületet alkossák.
Ezekkel a szándékokkal teszem közzé a jelen apostoli konstitúciót, mely magában foglalja a normákat, melyeket a római szék üresedése esetén szigorúan meg kell tartania azoknak a Bíborosoknak, akiknek joga és kötelessége Péter utódának, az egész Egyház látható fejének és Isten szolgái szolgájának a megválasztása.

ELSŐ RÉSZ
A PÁPAI SZÉK MEGÜRESEDÉSE

Első fejezet
A BÍBOROSI KOLLÉGIUM HATALMA PÁPAI SZÉK
MEGÜRESEDÉSE IDEJÉN

1. Az Apostoli Szék üresedése idején a Bíborosi Kollégiumnak nincs semmiféle hatalma vagy joghatósága olyan ügyekben, melyek a Pápára tartoztak, amíg élt, vagy amíg hivatalát gyakorolta; az ilyen kérdéseket mind és kizárólag a leendő pápa számára kell fenntartani. Éppen ezért érvénytelennek és semmisnek nyilvánítom mindazokat az életben lévő, vagy hivatalát gyakoroló Pápára tartozó hatalmi vagy joghatósági intézkedéseket, melyeket a Bíborosi Kollégium önhatalmúlag végezne, kivéve, ha a jelen apostoli konstitúciónk azt kifejezetten megengedi.

2. Az Apostoli Szék üresedése idején az Egyház kormányzása egyedül a Bíborosi Kollégiumra van bízva a halaszthatatlan, illetve rendes teendők (vö. 6. p.), s az új pápa megválasztásához szükséges előkészületek elvégzésére, a jelen apostoli konstitúcóban meghatározott módon és határok között. Ezért feltételek nélkül ki kell zárni minden – akár törvényi, jogszokáson nyugvó – cselekményt, melyek egyedül a pápa hatalmi körébe tartoznak, vagy az új pápa megválasztásának ezen konstitúcóban megszabott normáival kapcsolatosak.

3. Ezen felül megállapítom, hogy a Bíborosi Kollégium semmiféle módon nem rendelkezhet az Apostoli Szék és a Római Egyház jogairól, még kevésbé engedheti meg – sem közvetve sem közvetlenül –, hogy egy is elvesszen közülük, még azért sem, hogy vitákat elsimítson, vagy hogy e jogokat sértő cselekményeket üldözzön a pápa halála vagy törvényes lemondása után.[12] Minden Bíborosnak legyen gondja e jogok védelmére.

4. Az Apostoli Szék üresedése idején a Római Pápák által kibocsátott törvényeket semmiképpen nem szabad helyesbíteni vagy módosítani, sem hozzátenni vagy elvenni belőlük, még egy részletük alól sem adható fölmentés, főként olyan törvények tekintetében, melyek a pápa megválasztásának rendjéről szólnak. Ha esetleg mégis történne valami ezen előírással ellenkező cselekmény vagy kísérlet, legfőbb tekintélyemmel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítom azt.

5. Amennyiben kétségek támadnának ezen apostoli konstitúcióban foglalt előírások, vagy azok végrehajtása felől, formálisan elrendelem, hogy minden ítélethozatali hatalom e téren a Bíborosi Kollégiumot illeti meg, melynek ezért megadom a felhatalmazást a kétséges vagy vitatott pontok értelmezésére, s elrendelem, hogy amikor ezekről vagy más hasonló kérdésekről kell véleményt alkotni, legyen elegendő, hogy az összegyűlt Bíborosok többsége egy véleményen legyen.

6. Hasonlóképpen, ha olyan kérdés merül föl, melynek megoldása az összegyűlt Bíborosok többsége szerint nem napolható el, a Bíborosi Kollégium rendelkezzen a többség véleménye szerint.

Második fejezet
A BÍBOROSOK PÁPAVÁLASZTÁST ELŐKÉSZÍTŐ GYŰLÉSE

7. Széküresedés idején a Bíborosoknak kétféle gyűlése van: általános, azaz az egész Kollégium gyűlése a választás megkezdéséig, és részleges.
Az általános gyűléseken a törvényesen nem akadályozott és az Apostoli Szék üresedéséről megfelelően értesített összes Bíborosnak részt kell vennie. Azoknak a Bíborosoknak, akiknek e Konstitúció 33. pontja szerint nincs pápaválasztó joga, lehetőségük van arra, hogy ne vegyenek részt ezeken az általános gyűléseken.
A részleges gyűlést a Szent Római Egyház Camerlengo Bíborosa és három – egy-egy a bíborosi rendekből – a már Rómában tartózkodó, választó Bíborosok közül kisorsolt Bíboros alkotja. E három, asszisztensnek nevezett Bíboros hivatala három napig tart, ennek elteltével a helyükre, ugyancsak sorsolással másik három lép, szintén három napra, a választás megkezdése után is.
A választás ideje alatt a jelentősebb kérdésekről, ha szükséges, a választó Bíborosok gyűlése dönt, míg a rendes teendőkről ekkor is a Bíborosok részleges gyűlése tárgyal. A széküresedés idején a Bíborosok az általános és részleges gyűléseken a szokásos feketepiros szegélyű reverendát, piros cingulust, körgallért, mellkeresztet és gyűrűt viselnek.

8. A részleges gyűléseken csak a kevésbé jelentős kérdésekről tárgyaljanak, melyek napról napra, vagy alkalomról alkalomra jelentkeznek. Ha komolyabb, vagy mélyebb vizsgálatot igénylő kérdések merülnének fel, azokat az általános gyűlés elé kell terjeszteni. Amit pedig egy részleges gyűlésen eldöntöttek, megoldottak vagy megtagadtak, vissza nem vonható, meg nem változtatható, ilyen joga egyedül az általános gyűlésnek van, mely szótöbbséggel dönt a kérdésről.

9. A Bíborosok általános gyűléseit a Vatikáni Apostoli Palotában, vagy a Bíborosok megítélése szerint más, alkalmasabb helyen tartsák. Ezeken a Szent Kollégium Dékánja, vagy távollétében és törvényes akadályoztatása esetén a Szubdékán elnököl. Ha egyikük, vagy mindketten a jelen Konstitúció 33. pontja szerint nem rendelkeznének már a pápaválasztás jogával, a választó Bíborosok gyűlésein a legidősebb választó Bíboros elnököl a precedencia szokásos rendje szerint.

10. A Bíborosok gyűlésein, ha jelentősebb dolgokról van szó, a szavazatot ne szóban, hanem titkos formában adják le.

11. A választást megelőző, ezért „előkészítőnek” nevezett általános gyűléseket naponta kell tartani, attól a naptól kezdve, melyet a Római Szent Egyház Camerlengója és a választó Bíborosok mindhárom rendjéből a rendenkénti első Bíboros határoz meg, beleértve az elhunyt pápa temetésének napját is. Erre azért van szükség, hogy a Camerlengo Bíborosnak módja legyen meghallgatni a Szent Kollégium véleményét és közölni vele a szükséges vagy hasznos információkat; továbbá hogy az egyes Bíborosok jelezhessék a fölmerülő problémákat, kérdéseikre választ kérhessenek és javaslatokat tehessenek.

12. Az első általános gyűléseken gondoskodni kell arról, hogy minden egyes Bíboros kapjon egy példányt a jelen apostoli konstitúcióból, s ugyanakkor adassék meg nekik a lehetőség, hogy kérdéseket tehessenek föl a benne foglalt szabályok tartalmáról és végrehajtásáról. Továbbá hasznos lesz felolvasni a Konstitúciónak azt a részét, amely az Apostoli Szék üresedéséről szól. Ugyanakkor a jelenlévő Bíborosoknak esküt kell tenniük a benne foglaltak megtartására és a titoktartásra. Az eskü szövegét, melyet azoknak a Bíborosoknak is le kell tenniük, akik késve érkeznek e gyűlésre és későbbi szakaszában vesznek részt, a Bíboros Dékán, vagy esetleg a Kollégium – e Konstitúció 9. pontjában meghatározott – másik elnöke olvassa fel a többi Bíboros jelenlétében a következő formula szerint:

Mi, a Római Egyháznak a püspökök, papok és diákonusok rendjéhez tartozó Bíborosai, valamennyien és egyenként megígérjük, kötelességként vállaljuk és megesküszünk rá, hogy pontosan és hűségesen megtartjuk II. János Pál pápa Universi Dominici Gregis kezdetű apostoli konstitúcójában foglalt valamennyi szabályt, és szigorúan megtartjuk a titkot mindarra vonatkozóan, ami bármi módon kapcsolatos a Római Pápa megválasztásával, vagy, ami természete szerint e titoktartást követeli az Apostoli Szék üresedése idején.
Ezután minden Bíboros egyenként mondja:
És én, N. N. Bíboros ígérem, kötelességül vállalom és esküszöm rá.
Majd kezét az Evangéliumra helyezve hozzáteszi:
Isten engem úgy segéljen, és e Szent Evangéliumok, melyeket kezemmel érintek.

13. Az egymást követő gyűlések egyikén a Bíborosoknak előre meghatározott napirend szerint meg kell hozniuk a legsürgősebb döntéseket a választás előkészítésének
megkezdésére, azaz:
a) határozzák meg a napot, az órát és a módot, hogy mikor és hogyan viszik át az elhunyt pápa holttestét a Vatikáni Bazilikába, hogy a hívők tiszteletüket kifejezhessék előtte;
b) tegyenek meg minden szükséges előkészületet az elhunyt pápa temetésére, melynek 9 napon belül meg kell történnie, s úgy határozzák meg a kezdetét, hogy maga a temetés – ha csak lehet – a halál utáni 4. és 6. nap között történjék;
c) sürgessék a bizottságot – mely a Camerlengo Bíborosból, a Bíboros Államtitkárból és Vatikán Város Pápai Bizottságának elnökéből áll – hogy hamarosan határozza meg a Szent Márta Házban a választó Bíborosok lakásait, és mindazok szálláshelyét, akiről a jelen Konstitúció 46. pontja szól; ugyanakkor szükséges gondoskodni a Sixtus-kápolna előkészítéséről, annak érdekében, hogy a választással kapcsolatos cselekmények akadálytalanul, rendezetten és a legnagyobb diszkrécióval történhessenek, amint e Konstitúció elrendeli;
d) bízzanak meg két tudós, bölcs és erkölcsi tekintéllyel bíró egyházi férfit azzal a feladattal, hogy vezessenek a Bíborosok számára két komoly elmélkedést az Egyház ilyen órában mutatkozó problémáiról és az új pápa Istentől megvilágosított választásáról; ugyanakkor – fenntartva a jelen Konstitúció 52. pontjában mondottakat – határozzák meg a napot és az órát, amikor az első elmélkedést meg kell tartaniuk;
e) hagyják jóvá az Apostoli Szentszék Vagyonkezelősége, illetve a rá vonatkozó részben a Vatikán Város Kormányzósága által benyújtott költségvetést azokról a kiadásokról, amelyek a pápa halála és az utód megválasztása között merülnek föl;
f) olvassák el az elhunyt pápa által a Bíborosi Kollégium számára hátrahagyott dokumentumokat, amennyiben ilyenek volnának;
g) gondoskodjanak a Halászgyűrű és az Ólompecsét megsemmisítéséről, melyeket az Apostoli Levelek kiadásánál használnak.
h) sorsolással osszák el a választó Bíborosok között a szobákat;
i) határozzák meg a választás kezdetének napját és óráját.

Harmadik fejezet
NÉHÁNY HIVATALRÓL
AZ APOSTOLI SZÉK ÜRESEDÉSE IDEJÉN


14. A Pastor Bonus apostoli konstitúcó 6. pontjának megfelelően[13] a pápa halálával a Római Kúria összes dikasztériumának fejei, beleértve a Bíboros Államtitkárt, a Bíboros prefektusokat és érsek elnököket is – szüneteltetik hivataluk gyakorlását. Kivételt képez a Római Szent Egyház Camerlengója és a Főpenitenciárius, akik tovább gyakorolják tevékenységüket úgy, hogy a Bíborosi Kollégium elé terjesztik azt, amit a pápa elé kellene terjeszteniük.
Ugyanígy a Vicariae potestatis apostoli konstitúciónak megfelelően (2. 1. §)[14] a római egyházmegye általános helynök Bíborosának feladatköre nem függesztődik fel a pápai szék üresedésének idején sem, és hasonlóképpen nem szűnik meg a Vatikáni Bazilika Bíboros főpapja és a Vatikán Város általános helynökének jurisdictioja sem.

15. Amennyiben a pápa halálakor, vagy az utód megválasztása előtt üres volna a Római Szent Egyház Camerlengo Bíborosának vagy a Főpenitenciárius hivatala, a Bíborosi Kollégiumnak minél előbb meg kell választania azt az egy vagy két Bíborost, akik e tisztségeket betöltik az új pápa megválasztásáig. Mindkét esetben az összes jelenlévő választó Bíboros titkos szavazásával történik a választás, cédulákkal, melyeket a ceremonáriusok osztanak ki és szednek össze, és a Római Szent Egyház Camerlengója és a három asszisztens Bíboros jelenlétében bontják ki, ha a Főpenitenciárius megválasztásáról van szó; vagy a három asszisztens Bíboros és a Bíborosi Kollégium titkárának jelenlétében, ha a Camerlengót kell megválasztani.
Az tekintendő megválasztottnak, akire a szavazatok többsége esett, és ipso facto megkapja a hivatal összes felhatalmazását. Szavazategyenlőség esetén a magasabb bíborosi rendhez tartozó a megválasztott; ha azonos rendhez tartoznak, az a megválasztott, aki korábban lett bíboros. Amíg a Camerlengot meg nem választják, feladatait a Kollégium Dékánja végzi, vagy hiányában, illetve törvényes akadályoztatása esetén, a Szubdékán vagy pedig a legidősebb Bíboros a precedencia szokásos rendjében, e Konstitúció 9. pontja szerint, aki késlekedés nélkül meghozhatja a helyzet követelte döntéseket.

16. Ha pedig széküresedés esetén nem volna általános helynöke a római egyházmegyének, a hivatalban lévő helyettese gyakorolja a Bíboros helynök hivatalát is a saját hivatalával járó joghatóságon felül.[15] Amennyiben a helynökhelyettes is hiányoznék, a kinevezése szerinti első segédpüspök végzi a teendőt.

17. Amint a Római Szent Egyház Camerlengója megkapta a pápa halálhírét, azonnal hivatalosan meg kell bizonyosodnia a pápa haláláról a pápai szertartásmester, a Kléruskongregáció prefektusának, az Apostoli Kamara titkárának és kancellárjának jelenlétében, és el kell készítenie a halál hiteles okmányát. Ezen kívül a Camerlengónak le kell pecsételnie a pápa dolgozó és hálószobáját, és el kell rendelnie, hogy mindazok, akik rendesen a pápa magánlakosztályában tartózkodtak, a pápa temetéséig ott maradhatnak, de akkor az egész pápai lakosztályt lepecsételik; közölnie kell a halálhírt Róma Bíboros Helynökével, aki külön értesítéssel tudatja azt Róma népével, és a Vatikáni Bazilika Bíboros esperesével. Birtokba kell vennie a Vatikáni Apostoli Palotát valamint – személyesen vagy megbízottja által – a lateráni és a Castel Gandolfó-i palotákat, s gyakorolnia kell azok védelmét és kormányzását. A három bíborosi rend fejei meghallgatása után meg kell határoznia mindent, ami a pápa temetésével kapcsolatos, feltéve, hogy a pápa még életében nem nyilvánította ki erre vonatkozó akaratát. A Bíborosi Kollégium nevében és azzal egyetértésben gondoskodnia kell mindenről, amit a körülmények javallanak az Apostoli Szék jogainak megvédésére és helyes irányítására. Ugyanis a Római Szent Egyház Camerlengójának feladata széküresedés idején a Szentszék anyagi javainak és jogainak gondozása és kezelése három asszisztens bíboros segítségével, miután – a kisebb jelentőségű dolgokra vonatkozóan egyszer, a jelentősebb dolgokra vonatkozóan esetről esetre – kikérte a Bíborosi Kollégium hozzájárulását.

18. A Főpenitenciárius Bíboros és tisztségviselői széküresedés idején is végezhetik mindazt, amit elődöm, XI. Piusz pápa 1935. március 25-én Quae divinitus apostoli konstitúciójában,[16] s én magam a Pastor Bonus apostoli konstitúcóban meghatároztunk.[17]

19. A Bíborosi Kollégium Dékánjának, amint a Camerlengo Bíboros, vagy a Pápai Ház Prefektusa közölte vele a pápa halálhírét, közölnie kell a hírt az összes Bíborossal, és össze kell hívnia őket a Kollégium gyűlésére. Hasonlóképpen ő közli a halálhírt a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testülettel és az illetékes nemzetek legfőbb vezetőivel.

20. Az Apostoli Szék üresedése idején az Államtitkárság helyettes vezetője, továbbá az Államokkal való Kapcsolatok Részlegének titkára és a Római Kúria dikasztériumainak titkárai megtartják az illető hivatal vezetését és a Bíborosi Kollégiumnak tartoznak érte felelősséggel.

21. Ugyanígy a pápai követek sem veszítik el megbízatásukat és hatáskörüket.

22. Őszentsége Alamizsnása is folytatja karitatív tevékenységét a pápa életében érvényes szempontok alapján; tevékenységében a Bíborosi Kollégiumtól függ egészen az új pápa megválasztásáig.

23. Széküresedés idején a pápának a Vatikán Város kormányzásával kapcsolatos egész polgári hatalma a Bíborosi Kollégiumot illeti meg, ez azonban csak sürgető szükség esetén hozhat rendelkezéseket és csak a széküresedés idejére. Ezen túlmenően csak akkor maradnak érvényben, ha az új pápa azokat megerősíti.

Negyedik fejezet
A RÓMAI KÚRIA DIKASZTÉRIUMAINAK
FELHATALMAZÁSAI AZ APOSTOLI SZÉK ÜRESEDÉSE IDEJÉN


24. Széküresedés idején a Római Kúria dikasztériumai, kivéve azokat, melyekről a jelen Konstitúció 26. pontjában van szó, nem illetékesek olyan ügyekben, melyeket Sedeplena nem tárgyalhatnak vagy nem hajthatnak végre az Őszentségével való megbeszélés, a tőle kapott kihallgatás, vagy speciális és rendkívüli meghatalmazások nélkül, melyeket a Római Pápa e dikasztériumok prefektusainak, elnökeinek vagy titkárainak adni szokott.

25. Ezzel szemben a pápa halálával nem függesztődnek fel az egyes dikasztériumok saját, rendes felhatalmazásai; mindazonáltal elrendelem, hogy a dikasztériumok felhatalmazásaikkal csak a kisebb jelentőségű kegyelmi ügyekben éljenek, míg a súlyosabb vagy vitatott kérdéseket, ha elnapolhatók, kizárólag a leendő pápa számára kell fenntartaniuk; ha egy ilyen ügy nem tűr halasztást (mint pl. halál órájában a pápa által szokásosan megadott felmentések), a Bíborosi Kollégiumban arra a Bíborosra bízható, aki a pápa haláláig prefektus, vagy érsek-elnök volt és ugyanannak a dikasztériumnak Bíborosaira, melyre a meghalt pápa föltehetően rábízta volna a kivizsgálást. Ilyen körülmények között ők dönthetnek provizórikusan mindaddig, amíg az új pápát meg nem választják, aszerint hogy mit ítélnek megfelelőbbnek és alkalmasabbnak az egyház jogai és hagyománya megőrzése szempontjából.

26. Az Apostoli Signatura Legfelső Bírósága és a Rota Romana Bírósága a Szentszék üresedése idején saját szabályaik szerint folytatják az ügyek tárgyalását, megtartva a Pastor Bonus apostoli konstitúcó 18. pontjának 1. és 3. artikulusában mondottakat.[18]

Ötödik fejezet
A RÓMAI PÁPA TEMETÉSE

27. A Római Pápa halála után a Bíborosok 9 egymást követő napon gyászmisét mutatnak be lelke üdvösségéért az Ordo exsequiarum Romani Pontificis előírásai szerint, melyeket az Ordo rituum conclavis szabályaival együtt hűségesen kövessenek.

28. Ha a temetés a Vatikáni Bazilikában történik, az erre vonatkozó hiteles dokumentumot e Bazilika káptalani jegyzője vagy levéltáros kanonok prefektusa készíti el. A temetést követően a Camerlengo Bíboros és a Pápai Ház prefektusának egy-egy megbízottja külön-külön lepecsételi a temetés megtörténtét hitelesítő dokumentumokat; az első az Apostoli Kamara tagjainak, a második a Pápai Ház prefektusának jelenlétében.

29. Ha a pápa Rómán kívül halna meg, a Bíborosi Kollégium feladata mindent megtenni, hogy a holttestet méltó és illő módon vigyék a Vatikáni Szent Péter Bazilikába.

30. Senkinek nincs megengedve, hogy bármilyen eszközzel képeket készítsen a betegágyon fekvő vagy már halott pápáról, illetve semmilyen eszközzel sem rögzíthetik szavait azért, hogy később visszajátsszák. Ha valaki a pápa halála után akarna fényképfelvételeket készíteni dokumentációs céllal, a Római Szent Egyház Camerlengo Bíborosától kell engedélyt kérnie, aki csak akkor adhat engedélyt a fotózásra, amikor a holttest már fel van öltöztetve a pápai ruhákba.

31. A pápa temetése után és az új pápa megválasztása idején a pápa magánlakosztályának egyetlen helyiségében se lakjék senki.

32. Ha az elhunyt pápa végrendelkezett saját dolgairól, leveleket és magán dokumentumokat hagyott hátra és kijelölte végrendeleti végrehajtóját, erre tartozik a végrendelkezőtől kapott utasítások értelmében meghatározni és végrehajtani mindazt, ami az elhunyt pápa személyes dolgait és írásait illeti. E végrendeleti végrehajtó eljárásáról egyedül az új pápának tartozik számadással.

MÁSODIK RÉSZ
A RÓMAI PÁPA MEGVÁLASZTÁSA

Első fejezet
A RÓMAI PÁPA VÁLASZTÓI

33. A Római Pápa megválasztásának joga egyedül a Római Szent Egyház Bíborosait illeti meg, kivéve azokat, akik a pápa halála napja, vagy az Apostoli Szék megüresedésének napja előtt betöltötték nyolcvanadik életévüket. A választó Bíborosok maximális száma nem haladhatja meg a százhuszat. Minden feltétel nélkül ki van zárva mindenfajta egyéb egyházi méltóság aktív választójoga vagy bármilyen rangú és rendű világi hatalom beavatkozása.

34. Ha az Apostoli Szék megüresedése – Rómában vagy a világon bárhol másutt tartott – Egyetemes Zsinat vagy Püspöki Szinódus idején történne, az új pápát egyedül és kizárólag a választó Bíborosoknak kell megválasztaniuk, akikről az előbbi pontban szóltam, és nem a Zsinatnak vagy a Püspöki Szinódusnak. Ezért semmisnek és érvénytelennek nyilvánítjuk azokat a cselekményeket, melyek vakmerően megkísérelnék módosítani a választás szabályait vagy a választók kollégiumát. Sőt, megerősítem a CIC 340. kánonját és a 347. k. 2. §-át, illetve a CCEO 53. kánonját, melyek szerint a Zsinat vagy a Püspöki Szinódus, bármilyen fázisban is legyenek, a Szentszék megüresedésének hírül vételével magánál a jognál fogva azonnal felfüggesztődnek. Ezért minden késlekedés nélkül azonnal be kell fejezniük mindenfajta összejövetelt, gyűlést vagy ülést, meg kell szakítaniuk mindenféle határozat vagy kánon előkészítését és fogalmazását, illetve a már megerősítettek kihirdetését, a semmiség terhe mellett; sem a Zsinat, sem a Szinódus nem folytatódhat semmiféle jogcím, még a legsúlyosabb és legsajátosabb indok alapján sem mindaddig, amíg a kánonilag megválasztott új pápa nem rendelkezik annak újra összehívásáról és folytatásáról.

35. A választó Bíboros semmilyen indok vagy ok alapján sem zárható ki az aktív és passzív választás kizárólagos jogából, amint azt a jelen Konstitúció 40. pontja rögzít.

36. A Római Szent Egyház Bíborosa, kinek kreálása és a Konzisztóriumban közzététele megtörtént, eo ipso rendelkezik a pápaválasztás jogával a jelen Konstitúció 33. pontja szerint, akkor is, ha még nem kapta meg a bíborosi birétumot és a gyűrűt, sem az esküt még nem tette le. Ellenben nincs pápaválasztó joga a kánonilag letett, vagy a Római Pápa jóváhagyásával a bíborosi méltóságról lemondottaknak. Sőt, széküresedés idején a Bíborosi Kollégium nem fogadhatja vissza őket.

37. Ezen felül elrendelem, hogy attól a naptól számítva, melyen az Apostoli Szék törvényesen megüresedett, a Rómában lévő választó Bíborosoknak tizenöt teljes napig várniuk kell a távollévőkre; de megadom a Bíborosi Kollégiumnak a felhatalmazást, hogy súlyos ok esetén néhány nappal még késleltessék a választás megkezdését. Azonban legfeljebb húsz nappal a széküresedés után az összes jelenlévő választó Bíborosnak meg kell kezdeni a választást.

38. A választó Bíborosok valamennyien, akiket a Dékán vagy az ő nevében egy másik Bíboros összehívott az új pápa megválasztására, a szent engedelmesség nevében kötelesek engedelmeskedni az összehívó üzenetnek és megjelenni a kijelölt helyen, kivéve, ha a Bíborosi Kollégium által elismert betegség vagy más súlyos ok akadályozza őket.

39. Ha pedig választó Bíborosok a választás folyamán érkeznének meg, azaz mielőtt még az egyház legfőbb pásztorát megválasztották volna, oda kell engedni őket a választáshoz abban a fázisban, amelyben éppen tartanak.

40. Ha véletlenül egy Bíboros, akinek szavazati joga volna, megtagadná a Vatikán Városba való belépést, hogy részt vegyen a választás munkájában, vagy miután a választás már megkezdődött, megtagadná a maradást, hogy kötelességét teljesítse, anélkül, hogy az esküt tett orvosok által igazoltan beteg volna és ezt a választók nagyobb része elismerné, a többiek szabadon folytassák a választást, anélkül, hogy tekintettel volnának rá és a továbbiakban ne engedjék újra részt venni. Ha viszont egy választó Bíboros hirtelen betegség miatt kénytelen elhagyni a Vatikánt, a választás folytatható szavazatának kikérése nélkül is; de ha vissza akar térni a Konklávéra miután meggyógyult, vagy akár előtte is, újra be kell bocsátani.
Továbbá, ha valaki a választó Bíborosok közül súlyos, a választók többsége által jóváhagyott indokkal elhagyja a Vatikán Várost, visszatérhet, hogy újra részt vegyen a választásban.

Második fejezet
A VÁLASZTÁS HELYSZÍNE
ÉS A FELADATKÖRÜK ALAPJÁN BEBOCSÁTHATÓ
SZOLGÁLATTEVŐK


41. A pápaválasztó Konklávé a Vatikán Város területén, meghatározott részen és idegenek elől elzárt helyen legyen, oly módon, hogy megfelelő elhelyezést kapjanak a választó Bíborosok és mindazok, akik törvényes jogcímen meghívottak a választás szabályos és rendezett lefolytatására.

42. A pápaválasztás kezdetéül megállapított időpontban az összes választó Bíborosnak rendelkeznie kell megfelelő szálláshellyel, és azt el kell foglalnia a Vatikán Városban újonnan épített, úgynevezett Szent Márta Házban.
Ha a Bíborosi gyűlés határozatával jóváhagyott egészségügyi okból valamelyik választó Bíborosnak betegápolóra van szüksége a választás ideje alatt is, gondoskodni kell a betegápolók megfelelő elhelyezéséről is.

43. A választás megkezdésére meghatározott időponttól kezdve a pápa megválasztásának kihirdetéséig, vagy addig, amíg az új pápa azt elrendeli, a Szent Márta Ház helyiségei, s különösen a Sixtus-kápolna és a liturgikus cselekmények helyszínei illetéktelen személyek előtt zárva legyenek a Camerlengo Bíboros és az Államtitkárság helyettes vezetőjének felügyelete alatt, az alább következő pontok rendelkezései szerint.
A Vatikán Város egész felségterületét, és az azon belüli székhellyel rendelkező hivatalok rendes tevékenységét ezen időszakban úgy kell szabályozni, hogy biztosítva legyen a pápa megválasztásával kapcsolatos minden tevékenység titkossága és szabad lefolytatása. Különösen arra kell ügyelni, hogy a választó Bíborosokat senki meg ne közelítse, miközben a Szent Márta Házból a Vatikáni Apostoli Palotába közlekednek.

44. A választó Bíborosok a választás megkezdésétől a választás megtörténtéig és annak kihirdetéséig tartózkodjanak a választás területén kívül lévő, külső személyekkel – levelezés, telefon vagy egyéb kommunikációs eszköz útján történő – kapcsolattartástól, fenntartva a sürgető szükség olyan jóváhagyott esetét, melyet a 7. pontban említett részleges gyűlés kellően ismer. Ugyanez a gyűlés hagyja jóvá a Főpenitenciáriussal, az általános helynökkel és a vatikáni bazilika esperes-Bíborosával szükséges és sürgető eszmecserét.

45. Mindazok számára, akik nincsenek felsorolva a következő pontokban, s akik véletlenül – mert jogosan vannak jelen a Vatikán Városban, ahogy a jelen Konstitúció 43. pontja mondja –találkoznának a választó Bíborosok valamelyikével a választás ideje alatt, abszolúte tilos beszélgetésbe bocsátkozni e Bíborosokkal bármilyen formában, bármi eszköz révén és bármi indokkal.

46. A személyes és a választással kapcsolatos hivatalos szükségletek ellátására elérhetőnek kell lennie, s ezért a jelen Konstitúció 43. pontjában említett határokon belül megfelelő elhelyezést kell kapnia a Bíborosi Kollégium titkárának, aki a választó testület titkáraként tevékenykedik; a pápai liturgiák szertartásmesterének két ceremoniáriussal és két szerzetessel, akik a Pápai Sekrestyét gondozzák; továbbá egy egyházi férfinak, akit a Bíboros Dékán vagy az őt helyettesítő Bíboros választ ki, hogy munkájában segítse.
Jelen kell még lennie néhány, különböző nyelvű szerzetesnek a gyóntatások végzésére, továbbá két orvosnak a bajok ellátására. Emellett idejében gondoskodni kell megfelelő számú asztalnál felszolgáló és takarító személyzetről is.
Mindezen itt felsorolt személyeknek meg kell kapnia a Camerlengo Bíboros és 3 asszisztensének előzetes jóváhagyását.

47. A jelen Konstitúció 46. pontjában felsorolt személyek mindegyike, akinek bármi okból és bármikor tudomására jut valami, ami közvetlenül vagy közvetve érinti a választás cselekményeit, különösen a választáson történt szavazásokat, szigorú titoktartásra van kötelezve mindazok irányában, akik nem tartoznak a választó Bíborosok Testületéhez; emiatt a választás megkezdése előtt a következő pontban meghatározott módon és formula szerint esküt kell tenniük.

48. A jelen Konstitúció 46. pontjában említett személyeknek, miután kellő felvilágosítást kaptak a teendő eskü tartalmáról és jelentéséről, a választás cselekményének kezdete előtt a Camerlengo Bíboros, vagy a Római Szent Egyház más Bíborosa, illetve megbízottja és a két ceremoniárius jelenlétében, a kellő időpontban el kell mondaniuk és alá kell írniuk az esküt a következő formulában:
Én, N.N., ígérem és megesküszöm rá, hogy a titkot, mindarra vonatkozóan, ami közvetlenül vagy közvetve a pápaválasztás szavazásaival kapcsolatos, feltételek nélkül és örökre megtartom, mindazzal szemben, aki nem tagja a választó Bíborosi Kollégiumnak, hacsak nem kapok rá kifejezetten különleges felhatalmazást az új pápától vagy utódaitól.
Hasonlóképpen ígérem és esküszöm rá, hogy a Konklávén tartózkodom mindenféle hang továbbítására vagy rögzítésére, illetve képek felvételére szolgáló eszköz használatától mindazzal kapcsolatban, ami a választás ideje alatt a Vatikán Város területén történik, különösen ami közvetlenül vagy közvetve bármi módon kapcsolódik a választás cselekményéhez.
Kijelentem, hogy ezt az esküt annak tudatában tettem le, hogy megszegése magával vonja velem szemben azokat a lelki és kánoni büntetéseket, melyeket a leendő pápa jónak lát alkalmazni (vö. CIC 1399. kán.)
Isten engem úgy segéljen, és e Szent Evangéliumok, melyeket kezemmel érintek.

Harmadik fejezet
A VÁLASZTÁS CSELEKMÉNYEINEK KEZDETE

49. Miután az előírt szertartások szerint megtörtént az elhunyt pápa temetése, és minden elő van készítve a választás törvényes lefolytatásához, a meghatározott napon – azaz a pápa halálától számított 15., vagy a jelen Konstitúció 37. pontja szerint a 20. napon belül – a választó Bíborosok jöjjenek össze a Vatikáni Szent Péter Bazilikában, vagy az idő és hely körülményeinek megfelelő más helyen, hogy ünnepi szentmisén vegyenek részt, melynek könyörgéseit a pápaválasztás votiv miséjéből vegyék.[19] E szentmisének lehetőleg délelőtt kell történnie, hogy délután megtörténhessék minden, amit a jelen Konstitúció következő pontjai írnak elő.

50. Az Apostoli Palota Szt. Pál kápolnájából, ahová a délután megfelelő órájában összegyűltek a választó Bíborosok, ünnepi körmenetben vonuljanak a választás színhelyére, az Apostoli Palota Sixtus-kápolnájába korális ruhában és a Veni Creator himnuszt énekelve a Szentlélek segítségül hívásaként.

51. Megtartva a Konklávé lényeges elemeit, de módosítva néhány kisebb részletet, melyek a körülmények megváltozásával korábbi rendeltetésüket tekintve jelentéktelenné váltak, a jelen Konstitúcióval meghatározom és elrendelem, hogy a pápaválasztás minden cselekménye, amint azokat a következő pontok előírják, kizárólag a Vatikáni Apostoli Palota Sixtus-kápolnájában történjék, amely ezért a választás befejeztéig kizárólag e célra fenntartott hely, úgy, hogy biztosított legyen minden szó és cselekmény teljes titkossága, ami bármi módon, akár közvetlenül akár közvetve érinti a pápa megválasztását.
Ezért a Bíborosi Kollégium – a Camerlengo felügyelete és hivatala alatt, akit a jelen Konstitúció 7. pontjában említett részleges gyűlés segít munkájában – gondoskodjék arról, hogy minden elő legyen készítve. Vegyék igénybe az Államtitkárság helyettes vezetőjének külső segítségét is, hogy a szabályos választás és a teljes titoktartás biztosítva legyen. Különösen gondos és szigorú ellenőrzést kell végezni, megbízható és hozzáértő szakértők bevonásával, hogy a mondott helyen ne lehessenek titokban elhelyezett rögzítő vagy kifelé közvetítő audiovizuális eszközök.

52. Amikor a választó Bíborosok az 50. pontban mondottak szerint megérkeznek a Sixtus-kápolnába, még azok jelenlétében, akik az ünnepi körmenetben részt vettek, leteszik az esküt a következő pontban adott formula elmondásával.
A Bíboros Dékán, vagy a jelen Konstitúció 9. pont előírása szerint a rend és kor alapján első Bíboros hangosan felolvassa az esküformulát, majd minden egyes választó Bíboros, megérintve a Szent Evangéliumot, felolvassa és vállalja a következő pontban adott formulát.
Amikor az utolsó választó Bíboros is befejezte az esküt, a Pápai Liturgiák Szertartásmestere kihirdeti az „extra omnes”-t és a Konklávéhoz nem tartozóknak el kell hagyniuk a Sixtus-kápolnát. Csak a Pápai Liturgiák Szertartásmestere és az az egyházi férfi maradhat, akit a választó Bíborosok második elmélkedésének megtartására választottak ki, és akiről a 13. pontban volt szó. Az elmélkedésnek a Bíborosok súlyos feladatáról kell szólnia, arról, hogy helyes szándékkal – az egyetemes Egyház javát és egyedül Istent tartván a szemük előtt – kell eljárniuk.

53. Az előző pontban elrendeltek szerint a Bíboros Dékán, vagy a rend és kor alapján első Bíboros a következő esküformulát olvassa fel:
Mi, választó Bíborosok valamennyien és egyenként, akik jelen vagyunk e pápaválasztáson, ígérjük, kötelezzük magunkat és esküszünk rá, hogy hűségesen és pontosan megtartjuk mindazokat az előírásokat, amelyeket II. János Pál pápa 1996. február 22-én kibocsátott »Universi Dominici Gregis« apostoli konstitúciója tartalmaz. Hasonlóképpen ígérjük, kötelezzük magunkat és esküszünk rá, hogy bármelyikünk, akit isteni rendelkezés alapján római pápává választanak, kötelezi magát arra, hogy hűségesen fogja végezni az egyetemes Egyház pásztorának péteri szolgálatát, és határozottan fogja képviselni és védeni a Szentszék lelki és világi jogait és szabadságát.
Mindenekelőtt pedig megígérjük és esküszünk rá, hogy a legnagyobb hűséggel fogjuk őrizni mindenkivel, klerikusokkal és laikusokkal szemben egyaránt mindannak titkát, ami bármi módon kapcsolódik a Római Pápa megválasztásához, ami a szavazást közvetlenül vagy közvetve érintve a választás helyszínén történik; semmiképpen nem fogjuk megszegni e titoktartást sem a választás alatt sem az új pápa megválasztása után, kivéve, ha arra maga a pápa kifejezetten engedélyt ad; mindezt azért, hogy soha ne adjunk alkalmat vagy kedvezést bármilyen beleszólásnak, ellenzésnek vagy bármi más beavatkozásnak, mellyel bármilyen rendű vagy rangú világi hatóság, csoport vagy személy akarná befolyásolni a Római Pápa megválasztását.
Ezután a precedencia sorrendjében a választó Bíborosok egyenként tesznek esküt a következő formulával:
És én, N. N. Bíboros ígérem, kötelességül vállalom és esküszöm rá.
Majd kezét az Evangélium fölé téve hozzáteszi:
Isten engem úgy segéljen, és e Szent Evangéliumok, melyeket kezemmel érintek.

54. Az elmélkedés végeztével a pap, aki tartotta, a Pápai Liturgiák Szertartásmesterével együtt elhagyja a Sixtus-kápolnát. A választó Bíborosok, elmondva az Ordo megfelelő imádságait, meghallgatják a Bíboros, Dékánt (vagy helyettesét), aki a választók Kollégiumának mindenekelőtt azt a kérdést teszi fel, hogy hozzá lehet-e kezdeni a választó cselekményhez, vagy vannak-e még megoldandó kétségek a jelen Konstitúcióban meghatározott szabályok és eljárások körül, melyeket tisztázni kell. Természetesen anélkül, hogy – még ha a választók egyhangúlag akarnák is – a választás cselekményeit lényegében érintő előírások közül bármelyiket módosíthatnák vagy helyettesíthetnék. Ha ez megtörténnék, az ilyen határozat semmis.
Ha tehát a választók többségének véleménye szerint nincs semmi akadálya a választás cselekménye megkezdésének, közvetlenül fogjanak hozzá a jelen Konstitúcióban meghatározott módon.

Negyedik fejezet
A VÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS TITOKTARTÁS

55. A Camerlengo Bíboros és a 3 asszisztens bíboros köteles gondosan ügyelni arra, hogy a Sixtus-kápolnában – a választás helyszínén és a hozzá kapcsolódó helyiségekben – történtekkel kapcsolatban a titoktartás semmiképpen ne sérüljön, sem a cselekmények előtt, sem alattuk sem utánuk.
Egész különlegesen – igénybe véve két megbízható technikus segítségét is – óvják e titoktartást azzal is, hogy biztosítják: semmiféle felvevő vagy televíziós kivetítő eszköz ne kerülhessen a mondott helyiségekbe, főként a Sixtus-kápolnába, ahol a szavazások zajlanak.
Ha e szabályt megszegve bármilyen beavatkozás történnék és azt fölfedezik, elkövetői tudják meg, hogy a leendő pápa ítélete szerint súlyos büntetés vár rájuk.

56. A választás cselekményének egész idején a választó Bíborosok kötelesek tartózkodni a levelezéstől és a telefonon vagy rádión keresztül való beszélgetéstől olyan személyekkel, akiknek nincs megfelelő engedélye a számukra fenntartott épületben való tartózkodáshoz.
Az ilyen beszélgetésbe csak a legsúlyosabb és sürgető indokkal, a Bíborosok részleges gyűlésének hozzájárulásával (ld. a 7. pontot) egyezhetnek bele.
A választó Bíborosoknak tehát gondoskodniuk kell arról, hogy még a választási cselekmények megkezdése előtt intézkedjenek halaszthatatlan személyes vagy hivatali ügyeikről azért, hogy ne kelljen ilyen beszélgetéseket engedélyezni.

57. Hasonlóképpen tartózkodniuk kell a választó Bíborosoknak attól, hogy a Vatikán Városon kívülről kapjanak, vagy oda küldjenek bármiféle üzenetet, beleértve természetesen annak tilalmát is, hogy egy törvényesen a Vatikánban tartózkodó személy közvetítésével tegyék ezt. Különösen tiltott a választó Bíborosoknak a választás cselekményének egész idején bármilyen napilapok vagy folyóiratok kézhezvétele, s ugyanígy rádióadások hallgatása vagy televízióadások nézése.

58. Mindazok, akik a jelen Konstitúció 46. pontjának rendelkezése szerint bármi módon a választással kapcsolatos szolgálatot végeznek, és közvetlenül vagy közvetve – szóban, írásban, jelekkel vagy bármi más módon – megszeghetik a titoktartást, minden módon kerülniük kell azt, különben az Apostoli Széknek fenntartott latae sententiae kiközösítésbe esnek.

59. Különösen tilos a választó Bíborosoknak, hogy bárkinek olyasmit a tudomására hozzanak, ami közvetlenül vagy közvetve érinti a szavazást, továbbá amiről a bíborosi gyűléseken a pápaválasztással kapcsolatban tárgyaltak vagy döntöttek, akár a választás előtt, akár a választás idején. E titoktartási kötelezettség vonatkozik azokra a nem választó Bíborosokra is, akik a jelen Konstitúció 7. pontja szerint részt vesznek az általános gyűléseken.

60. Elrendelem továbbá, hogy a választó Bíborosok tartsák súlyos lelkiismereti kötelességüknek a titoktartást e dolgokról az új pápa megválasztása után is, emlékezve rá, hogy semmiképpen nem szabad megszegniük, hacsak maga a pápa különleges és kifejezett engedélyt nem ad rá.

61. Végezetül, hogy a választó Bíborosok védve legyenek mások titokszegésével és esetleges ármánykodásával szemben, amit döntési szabadságukkal és ítéletalkotásuk függetlenségével szemben állítanának, feltételek nélkül megtiltom, hogy bármilyen meggondolással bevigyenek a választás helyszínére, vagy ha már ott vannak, működtessenek bármiféle eszközt, ami alkalmas hangok, képek és írás mechanikus rögzítésére, reprodukálására vagy közvetítésére.

Ötödik fejezet
A VÁLASZTÁS LEFOLYTATÁSA

62. A választás közfelkiáltásnak vagy inspirációnak és kompromisszumnak nevezett módjai eltöröltetnek, és a Római Pápa megválasztásának formája mostantól egyedül a választás lesz.
Épen ezért elrendelem, hogy a Római Pápa érvényes megválasztásához a szavazatok 2/3-a szükséges, a jelenlévő választók összességét véve alapul.
Abban az esetben, ha a a jelenlévő Bíborosok száma nem osztható 3 egyenlő részre, a pápaválasztás érvényességéhez +1 szavazat szükséges.

63. A választást azonnal meg kell kezdeni, amint teljesültek a jelen Konstitúció 54. pontjában mondott feltételek. Ha ez már az első nap délutánján megtörténik, egyetlen szavazást tartsanak; a következő napokon, ha a választás nem történik meg mindjárt az első szavazással, délelőtt is, délután is 2-2 szavazást tartsanak, úgy, hogy kezdetének óráját előzőleg meghatározzák akár az előkészítő gyűléseken, akár a választás folyamán, megtartva a jelen Konstitúció 64. pontjában mondottakat.

64. A szavazás három fázisban történik. Az első fázis előválasztásnak nevezhető, s a következőket foglalja magában: 1) a két ceremoniárius előkészíti és kiosztja a szavazócédulákat, legalább kettőt vagy hármat adva minden választó Bíborosnak; 2) a három szavazatszámláló, a három betegek szavazatait összegyűjtő, akiket rövidség kedvéért infirmáriusnak nevezünk, és a három ellenőr kisorsolása a választó Bíborosok közül; e sorsolást az utolsó diákonus Bíboros végzi nyilvánosan, úgy, hogy egyenként húzza ki a kilenc nevet, akiknek e feladatokat kell végezniük; 3) ha a szavazatszámlálók, infirmáriusok és ellenőrök sorshúzása olyan választó Bíborosokra esnék, akik betegség vagy más ok miatt e feladat végzésében akadályoztatva vannak, helyettük más, nem akadályozott nevet kell húzni. Az első hármas csoport tagjai lesznek a szavazatszámlálók, a másodiké az infirmáriusok, a harmadiké az ellenőrök.

65. A szavazás e fázisában a következő rendelkezéseket kell szem előtt tartani: 1) a szavazócédula négyszögletes legyen, felső felében lehetőleg nyomtatva e szavak álljanak: Eligo in Summum Pontificem, az alsó fele üres legyen, ahová a választott nevét kell írni; ezért a cédulának akkorának kel lennie, hogy félbe lehessen hajtani; 2) a szavazócédulát minden egyes választó Bíborosnak titkosan kell kitöltenie. Olvashatóan, de amennyire lehet, föl nem ismerhető kézírással írja rá annak nevét, akit választ, de csak egy nevet, különben szavazása érvénytelen, s ezután kétszer hajtsa össze a cédulát; 3) a szavazás alatt csak a választó Bíborosok lehetnek a Sixtus-kápolnában, ezért, amint a szavazócédulák kiosztása megtörtént, még mielőtt a választók írni kezdenének, a Bíborosi Kollégium Titkárának és a Pápai Liturgiák Szertartásmesterének el kell hagynia a termet; távozásuk után az utolsó diákonus Bíboros bezárja az ajtót, majd ahányszor szükséges, nyitja és zárja, pl. amikor az infirmáriusok kimennek, hogy összeszedjék a betegek szavazatait, s amikor visszatérnek a Kápolnába.

66. A második fázis a tulajdonképpeni szavazás, ami a következőkből áll: 1) a szavazócédulák elhelyezése az urnában; 2) összekeverésük és megszámolásuk; 3) a szavazócédulák kibontása.
A választó Bíborosok, miután megírták és összehajtották a szavazócédulát, egyenként, a precedencia rendjét, láthatóan feltartva a kezükben odaviszik azt az oltárhoz, amely mellett ott állnak a szavazatszámlálók, s amelyre elhelyeztek egy urnát, rajta tálcával a cédulák összegyűjtésére. Az oltár előtt a választó Bíboros hangosan elmondja a következő esküformulát:
Tanúnak hívom az Úr Krisztust, aki ítélni fog felettem, hogy szavazatomat arra adtam, akit Isten akarata szerint megválasztandónak tartok.
Ezután a szavazócédulát a tálcára teszi és ezzel dobja az urnába. Ezek megtörténte után meghajol az oltár előtt és visszatér a helyére. Ha a Kápolnában jelenlévő választó Bíborosok közül valaki nem tud odamenni az oltárhoz, mert beteg, az utolsó szavazatszámláló menjen oda hozzá, s miután a Bíboros elmondta az esküt, adja át céduláját a szavazatszámlálónak, aki jól láthatóan vigye oda az oltárhoz, s anélkül, hogy elmondaná az esküt, tegye rá a tálcára és ezzel dobja be az urnába.

67. Ha beteg választó Bíborosok vannak a saját szobáikban, akikről a jelen Konstitúció 41. és következő pontjai szóltak, a három infirmárius menjen el hozzájuk egy dobozzal, melynek felső részén nyílás van, s ezen keresztül be lehet dobni az összehajtott szavazócédulát. A szavazatszámlálók, mielőtt átadnák e dobozt az infirmáriusoknak, nyilvánosan nyissák ki, hogy a többi választók is láthassák, hogy üres, ezután zárják be és kulcsát helyezzék el az oltáron. Ezt követően az infirmáriusok a zárt dobozzal és kis edényben megfelelő számú szavazócédulával induljanak el – megfelelő kísérettel – a Szent Márta Házba. Egyenként térjenek be a betegekhez, aki fogja a cédulát, titokban töltse ki, hajtsa össze, és a kellő eskü elmondása után a nyíláson át dobja be a dobozba. Ha egy beteg képtelen az írásra, a három infirmárius egyike, vagy a beteg által megkért választó Bíboros, miután esküt tett az infirmáriusok kezébe a titoktartásról, tegye meg a fent mondottakat.
Ezután az infirmáriusok vigyék vissza a dobozt a Kápolnába, ahol – miután a jelenlévő Bíborosok mind leadták szavazatukat – a szavazatszámlálók kinyitják, megszámolják a benne található szavazócédulákat, s megbizonyosodva arról, hogy számuk megegyezik a betegekével, egyenként a tálcára helyezik és bedobják az urnába a szavazócédulákat.
Hogy a szavazás hosszúra ne nyúljon, az infirmáriusok megírhatják és bedobhatják az urnába saját szavazócédulájukat az első Bíborosok után, és indulhatnak a betegek szavazatainak összegyűjtésére a fenti módon, miközben a többi választók leadják szavazataikat.

68. Miután az összes választó Bíboros bedobta szavazócéduláját az urnába, az első szavazatszámláló többször megrázza, hogy a cédulák összekeveredjenek, majd az utolsó szavazatszámláló megy, hogy megszámlálja, egyiket a másik után véve ki, jól láthatóan és beleteszi egy másik, odakészített üres urnába. Ha a szavazócédulák száma nem egyezik a választók számával, az összeset el kell égetni, újabb szavazást kel kezdeni; ha pedig a cédulák száma megegyezik a szavazókéval, következik a szavazócédulák felbontása a következő módon.

69. A szavazatszámlálók odaülnek az oltár mellett álló asztalhoz: közülük az első fog egy szavazócédulát, kibontja, elolvassa a választott nevét, átadja a második szavazatszámlálónak, aki szintén megnézi a választott nevét, majd továbbadja a harmadiknak, aki hangosan és érthetően felolvassa a választott nevét, úgy, hogy az összes jelenlévő választó fel tudja jegyezni egy lapra. Ő maga is feljegyzi az olvasott nevet. Ha bontás során akadna két, egymásba hajtogatott cédula, melyek láthatóan egy szavazótól származnak és ugyanaz a név van rajtuk, az egy szavazatnak számít; ha ellenben két különböző név volna rajtuk, egyik sem érvényes szavazat. Magát az egész szavazást azonban egyik esetben sem kell emiatt érvénytelennek tekinteni.
A szavazócédulák felbontásának végeztével a szavazatszámlálók összegezik az egyes nevekre adott szavazatokat és följegyzik egy külön lapra. Az utolsó szavazatszámláló, ahogyan egyenként felolvasta a cédulákat, tűvel átszúrja az Eligo szónál és fonálra fűzi, hogy biztonságosan lehessen tárolni őket. A nevek felolvasása után a fonál két végét összekötik és a szavazócédulákat így helyezik el egy dobozban, vagy az asztal szélén.

70. Ezután következik a harmadik, az utóválasztásnak is nevezett fázis, melynek összetevői: 1) a szavazatok megszámlálása, 2) ellenőrzésük, 3) a szavazócédulák elégetése.
A szavazatszámlálók összegezik a szavazatokat, kire hány esett, s ha senki nem érte el a 2/3-os többséget azon a szavazáson, a pápa nincs megválasztva; ha ellenben kiderül, hogy valaki megkapta a szavazatok 2/3-át, a Római Pápa megválasztása kánonilag érvényes. Mindkét esetben, tehát akár megtörtént a megválasztás, akár nem, az ellenőröknek felül kell vizsgálniuk mind a szavazócédulákat, mind a szavazatszámlálók följegyzéseit, hogy megbizonyosodjanak arról, pontosan és hűségesen teljesítették-e feladatukat.
Az ellenőrzés után azonnal, még mielőtt a választó Bíborosok elhagynák a Sixtus-kápolnát, a szavazatszámlálók – a Bíborosi Kollégium Titkárának és a ceremoniáriusok segítségével, akiket közben az utolsó diákonus Bíboros behívott – az összes cédulákat elégetik. Ha azonban mindjárt egy újabb szavazást kell kezdeni, az első szavazás céduláit a végén, a másodikéval együtt kell elégetni.

71. Elrendelem, hogy az összes és minden egyes választó Bíboros a biztonságosabb titoktartás végett adja át a Camerlengo Bíborosnak vagy a három asszisztens bíboros egyikének mindazokat az írásokat, melyeket az egyes szavazások kimenetelével kapcsolatban jegyzeteltek, hogy a cédulákkal együtt elégessék azokat.
Elrendelem továbbá, hogy a választás végén a Római Szent Egyház Camerlengo Bíborosa készítsen egy beszámolót, melyet a három asszisztens bíboros is aláír, amelyben rögzíti az egyes ülések szavazásainak eredményét. Ezt a jelentést át kell adni a pápának, majd a levéltárban, lepecsételt borítékban kell őrizni, és senki föl nem nyithatja, ha csak a pápa erre nem utasít.

72. Megerősítve elődeim Szent X. Piusz,[20] XII. Piusz[21] és VI. Pál[22] pápa (22) rendelkezéseit, előírom, hogy a Konklávéba való bemenetel délutánját kivéve délelőtt is, délután is, az eredménytelenül végződött szavazás után azonnal kezdjék meg a választó Bíborosok az újabb szavazást, és adják le újból szavazataikat. E második szavazásnál mindent ugyanúgy kell tenni, mint az elsőnél, kivéve hogy nem kell újból esküt tenni, sem új szavazatszámlálókat, infirmáriusokat és ellenőröket választani, mivel az első szavazáshoz való megválasztásuk megújítás nélkül érvényes a másodikban.

73. Mindazt, amit fentebb meghatároztam a szavazások lefolytatását illetően, a választó Bíborosoknak gondosan meg kell tartaniuk minden szavazásnál, melyeket az Ordo rituum Conclavisban előírt szentmise vagy az imádságok elvégzése után minden nap délelőtt és délután meg kell tartani.

74. Abban az esetben, ha a választó Bíborosok nehezen tudnak megegyezni a megválasztandó személyében, három eredménytelen – a 62. és következő pontokban meghatározott módon lefolytatott – szavazási nap után, legfeljebb egy napra föl kell függeszteniük a szavazást, hogy időt kapjanak az imádságra, egymás közti megbeszélésre és egy rövid buzdító elmélkedésre, melyet az első Diákonus Bíboros tart a többieknek. Újra kezdve a szavazásokat a megszabott módon, ha hét forduló után nem történik meg a megválasztás, újra tartsanak imádságos, megbeszélési és elmélkedési szünetet, és az elmélkedést most az első Presbiter Bíboros tartsa. Ha ezután újabb hét szavazás marad eredménytelen, ismét tartsanak imádságos, megbeszélési és elmélkedési szünetet, és az elmélkedést első Bíboros tartsa a Püspöki rendből. Ezután kezdjék el újra a szavazást, amit eredménytelenség esetén hétszer ismételjenek meg.

75. Ha a szavazások eredménytelenek maradnak, jóllehet a fenti pontban megszabottak szerint jártak el, a Camerlengo hívja össze a választó Bíborosokat, hogy nyilvánítsanak véleményt a folytatásról, és ezután az történjék, amit abszolút többségük határozott. Azonban nem térhetnek el attól, ami az érvényes megválasztáshoz szükséges, elegendőnek tartván a szavazatok abszolút többségét, vagy két név között akarnának választani, akik az előző szavazásnál a szavazatok nagyobb részét kapták, és abszolút többséggel akarnának dönteni e kettő között.

76. Ha a választás másként történne, mint ahogy a jelen Konstitúció azt előírja, vagy nem tartanának meg minden itt megszabott feltételt, a választás emiatt érvénytelen és semmis minden további nyilatkozat nélkül, és a megválasztottat semmiféle joggal nem ruházza föl.

77. Elrendelem, hogy mindazt, ami a Római Pápa megválasztásának előkészítéséről és a választás lefolytatásáról mondtunk, teljes egészében meg kell tartani, akkor is, ha az Apostoli Szék üresedése a pápa lemondása miatt állna elő a CIC 332. k. 2. §-a és a CCEO 44. k. 2. §-a szerint.

Hatodik fejezet
AMIT MEG KELL TARTANI, ILLETVE EL KELL KERÜLNI
A PÁPAVÁLASZTÁSKOR

78. Ha a Római Pápa megválasztásakor elkövetnék – amitől Isten óvjon minket – a simónia vétkét, kijelentem és kinyilvánítom, hogy mindazok, akik benne vétkesek, latae sententiae kiközösítésbe esnek, de a simoniás cselekmény nem semmis vagy érvénytelen, azért, hogy ilyen indítékkal – amint ezt elődeim már elrendelték – ne lehessen megtámadni a Római Pápa megválasztásának érvényességét.[23]

79. Szintén megerősítve elődeim előírásait, megtiltom mindenkinek, még a bíborosi méltóságot viselőknek is, hogy a pápa életében, anélkül, hogy vele tanácskoztak volna, tárgyaljanak az utód megválasztásáról, odaígérjék szavazatukat vagy határozatokat hozzanak e kérdésről magánösszejöveteleken.

80. Ugyanígy, meg akarom erősíteni azt, ami ellen elődeim tiltakoztak, tudniillik, hogy kizárjak minden külső beavatkozást a pápaválasztásba. Ezért újra, a szent engedelmesség nevében és latae sententiae kiközösítés terhe mellett megtiltom az összes és minden egyes, mostani és későbbi választó Bíborosnak, továbbá a Bíborosi Kollégium Titkárának és mindazoknak, akiknek részük van a választáshoz szükséges dolgok előkészítésében és lebonyolításában, hogy bármilyen indokkal elfogadjanak bármiféle polgári hatóságtól megbízatást vétó, vagy úgynevezett exclusio bejelentésére, akár csak puszta kívánság formájában is, vagy ennek terjesztésére akár a választó Kollégium gyűlésében, akár az egyes választók felé, akár szóban, akár írásban, kifejezetten és közvetlenül, burkoltan vagy mások révén, akár a választás előtt, akár a választás folyamán. E tilalmat kiterjesztem minden lehetséges beavatkozásra, ellenkezésre, kívánságra, mellyel bármilyen rendű és rangú világi hatóság, csoport vagy egyes személyek bele akarnának avatkozni a pápa megválasztásába.

81. A választó Bíborosok ezen felül tartózkodjanak szövetségektől, megegyezésektől, ígéretektől és mindenféle elkötelezettségtől, melyek arra kényszeríthetnék őket, hogy egyik vagy másik jelöltre adják, vagy megtagadják tőlük szavazatukat. Ha ez valóban megtörténne, még ha esküt is tettek rá, úgy határozok, hogy ez az elkötelezettség semmis és érvénytelen, és senki sem köteles az ilyesmit megtartani; és mostantól fogva latae sententiae kiközösítéssel fenyegetem e tilalom megszegőit. Azt azonban nem kívánom megtiltani, hogy széküresedés esetén eszmecseréket folytassanak a választásról.

82. Hasonlóképpen megtiltom a Bíborosoknak, hogy a választás előtt kapitulációkat készítsenek, azaz közös megegyezéssel kötelezettségeket vállaljanak arra az esetre, ha egyiküket megválasztanák pápának. Ezeket az ígéreteket is, amennyiben valóban megtették, még ha eskü alatt is, semmisnek és érvénytelennek nyilvánítom.

83. Elődeimével azonos igyekezettel buzdítom a választó Bíborosokat, hogy ne engedjék, hogy a pápaválasztáskor rokonszenv vagy ellenszenv vezesse őket; a kedvezés valakinek vagy a személyes kapcsolat befolyásolja, tekintélyes személyek vagy befolyásos csoportok beavatkozásai késztessék őket; a tömegtájékoztatási eszközök vagy erőszak nyomására, félelemből vagy népszerűség kereséséből cselekedjenek. Hanem egyedül Isten dicsőségét és az Egyház javát tartva szem előtt, miután segítségül hívták Istent, arra adják le a szavazatukat, akit – akár a Bíborosi Kollégiumon kívül is – a többieknél alkalmasabbnak tartanak arra, hogy eredményesen és hasznosan kormányozza az egyetemes Egyházat.

84. A széküresedés idején, s főként miközben Péter utódának megválasztása folyik, az Egyház egész különlegesen legyen eggyé a szent Pásztorokkal, különösen a pápát választó Bíborosokkal, és kérje Istentől az új pápát mint az ő jóságának és gondviselésének ajándékát. Ugyanis, az első keresztény közösség példájára, melyről az Apostolok Cselekedetei beszél (vö. 1,14) az egyetemes Egyháznak, lélekben egyesülve Máriával, Jézus Anyjával egy szívvel, egy lélekkel kell kitartania az imádságban. Így az új pápa megválasztása nem Isten népétől elszigetelt, csak a választók Kollégiumát érintő esemény, hanem bizonyos értelemben az egész Egyház cselekménye.
Ezért elrendelem, hogy minden városban és nagyobb helyen, amint vették az Apostoli Szék megüresedésének hírét, főként a pápa halálhírét, mondjanak érte ünnepélyes gyászmisét, majd alázattal és buzgón imádkozzanak az Úrhoz (vö. Mt 21,22; Mk 11,24), hogy világosítsa meg a választók lelkét és tegye őket egyetértőkké feladatukban, hogy meggondolt, egyöntetű és eredményes választást érjenek el, ahogy azt a lelkek üdvössége és Isten egész népének java megkívánja.

85. Egész különlegesen és szívből ajánlom ezt azoknak a tiszteletreméltó Bíboros Atyáknak, akik életkoruk miatt már nem vehetnek részt a pápaválasztáson. Az Apostoli Székkel való egész különleges kötelékük miatt, amit a bíborosság jelent, álljanak Isten népének élére a római patriarkális bazilikákban, de másutt is, hogy szüntelen és buzgó imádsággal – főként a választás ideje alatt – esdjék ki a mindenható Istentől a Szentlélek – választó testvéreik számára annyira szükséges – segítségét és világosságát. Ezáltal valóságosan és hatékonyan részt vesznek abban, hogy az egyetemes Egyház újra megkapja Pásztorát.

86. Kérem végül azt, akire a választás esik, a feladat súlyától való félelemből ne térjen ki a hivatal elől, melyre meghívást kap, hanem alázattal hajoljon meg az isteni akarat terve előtt. Isten ugyanis, amikor terhet rak ránk, a kezével segít is, hogy hordozni tudjuk azt; a súlyos megbízatással együtt a segítséget is megadja, hogy viselni tudja, és a méltóság ajándékozásával adni fogja neki az erőt is, hogy össze ne roppanjon a hivatal súlya alatt.

Hetedik fejezet
A VÁLASZTÁS ELFOGADÁSA, KIHIRDETÉSE
ÉS AZ ÚJ PÁPA SZOLGÁLATÁNAK MEGKEZDÉSE

87. Amikor kánonilag megtörtént a választás, az utolsó diakónus Bíboros behívja a választási terembe a Bíborosi Kollégium Titkárát és Pápai Liturgiák Szertartásmesterét, ezután a Bíboros Dékán, vagy a rendben és korban első Bíboros az egész Kollégium nevében e szavakkal megkérdezi: Elfogadod-e pápává való kánoni megválasztásodat? A beleegyezés kinyilvánítása után rögtön megkérdezi a megválasztottat: Hogyan akarod nevezni magad?
Ekkor a Pápai Liturgiák Szertartásmestere mint jegyző a két ceremoniáriussal, akiket erre a mozzanatra behívtak és tanúként szerepelnek, megszerkeszti az új pápa beleegyezésének és fölvett nevének dokumentumát.

88. A választás elfogadása után, amennyiben püspökről van szó, a megválasztott azonnal a Római Egyház püspöke, igazi pápa és a püspöki Kollégium feje; azaz valóságosan elnyeri az egyetemes Egyház fölötti teljes és legfelső hatalmat és gyakorolhatja azt.
Ha pedig a megválasztott még nem volna püspök, azonnal szenteljék püspökké.

89. Elvégezve az Ordo rituum Conclavis által előírt formaságokat, a választó Bíborosok a meghatározott módon odajárulnak, hogy kifejezzék hódolatukat és engedelmességüket az újonnan megválasztott pápának. Ezután hálát adnak Istennek, majd az első diákonus Bíboros kihirdeti a várakozó népnek a választás eredményét és az új pápa nevét, aki mindjárt ezután apostoli Urbi et Orbi áldást ad a vatikáni Bazilika erkélyéről. Amennyiben a megválasztott nem püspök, a hódolat és engedelmesség kifejezése és a népnek történő kihirdetés aztán történik, hogy ünnepélyesen püspökké szentelték.

90. Ha a megválasztott a Vatikán Városon kívül tartózkodnék, meg kell tartani az Ordo rituum Conclavis előírásait. A megválasztott pápa püspökszentelését, akiről a jelen Konstitúció 88-89. pontjában volt szó, a szokás szerint a Bíborosi Kollégium Dékánja, vagy távollétében a Szubdékán, vagy ha mindketten akadályoztatva vannak, a legidősebb püspök Bíboros végzi.

91. A Konklávénak azután van vége, hogy a megválasztott új pápa elfogadta a választást, kivéve, ha ő másként rendelkezik. Ettől a perctől odamehet az új pápához az Államtitkárság vezetője, az Államokkal való kapcsolatok titkára, a Pápai Ház prefektusa, és mindazok, akiknek tárgyalniuk kell az új pápával az épp szükséges ügyekről.
92. A pápa a beiktatás ünnepélyes szertartása után megfelelő időn belül vegye birtokba az előírt szertartással a Lateráni Patriarkális főbazilikát.

KIHIRDETÉS

Mindezek után érett megfontolással és elődeim példájától indítva, elrendelem és előírom ezeket a szabályokat, megparancsolva, hogy senki, bármi okból ne merészelje támadni a jelen Konstitúciót s a benne foglaltakat. Mindenkinek teljes egészében meg kell tartania, bármiféle ellenkező rendelkezés ellenére, még ha különös említésre méltók is. Teljes egészében meg kell valósítani, és legyen vezére mindazoknak akikre vonatkozik.
Hasonlóképpen érvénytelennek nyilvánítom, miként fentebb elrendeltem, a Római Pápák által kibocsátott, ide vonatkozó Konstitúciókat és törvényeket, ugyanakkor érvénytelennek nyilvánítok mindent, amit bárki, bármilyen tekintéllyel, tudatosan vagy tudattalanul e Konstitúcióval szemben megkísérelne.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1996. február 22-én,
Péter apostol katedrája ünnepén, pápaságom 18. évében
II. János Pál pápa

Jegyzetek:
[1] Szt. Ireneusz: Adversus haereses III, 3, 2: SCh 211, 33.
[2] Vö. Vacante Apostolica Sede apostoli konstitúció (1904. dec 25.): Pii X Pontificis Maximi Acta III (1908), 239–288.
[3] Vö. Cum proxime motu proprio (1922. márc. 1.): AAS 14 (1922), 145–146; Quae divinitus apostoli konstitúció (1935. márc. 25.): AAS 27  (1935), 97–113.
[4] Vö. Vacantis Apostolicae Sedis apostoli konstitúció (1945. dec. 8.): AAS 38 (1946), 65–99.
[5] Vö. Summi Pontificis electio motu proprio (1962. dec. 5.): AAS 54 (1962), 632–640.
[6] Vö. Regimini Ecclesiae universae apostoli konstitúció (1967. aug. 15.): AAS 59 (1967), 885–928; Ingravescentem aetatem motu proprio (1970. nov. 21.): AAS 62 (1970), 810–813; Romano Pontifici eligendo apostoli konstitúció (1975. okt. 1.): AAS 67 (1975), 609–645.
[7] Vö. AAS 80 (1988), 841–912.
[8] Vö. I. Vatikáni Zsinat: Pastor aeternus, III; II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 18.
[9] CIC 332. k. 1. § ; vö. CCEO 44. k. 1. §
[10] Vö. Ingravescentem aetatem II, 2; Romano Pontifici eligendo 33.
[11] CIC 1752. k.
[12] Vö. CIC 332. k. 2. §; CCEO 44. k. 2. §.
[13] Vö. AAS 80 (1988), 860.
[14] Vö. AAS 69 (1977), 9–10.
[15] Vö. Vicariae potestatis apostoli konstitúció (1977. jan. 6.), 2. 4. §: AAS 69 (1977), 10.
[16] Vö. n. 12: AAS 27 (1935), 112–113.
[17] Vö. art. 117: AAS 80 (1988), 905.
[18] Vö. AAS 80 (1988), 864.
[19] Missale Romanum n. 4, p. 795.
[20] Vö. Vacante Apostolica Sede 76.
[21] Vö. Vacantis Apostolicae Sedis 88.
[22] Vö. Romano Pontifici eligendo 74.
[23] Vö. Vacante Apostolica Sede 79; Vacantis Apostolicae Sedis 92; Romano Pontifici eligendo 79.

Szent István Társulat
az Apostoli Szentszék Könyvkiadója
Budapest 2005
Fordította: Diós István
Lektorálta: Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem
ISBN 963 360 119 3 összkiadás
ISBN 963 361 659 X XLI. kötet
Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős vezető: Farkas Olivér igazgató
Készült a győri Textprint Nyomdában
Felelős vezető: Bozsoki Rudolf ügyvezető