1Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy sokasodjék a kegyelem?

2Szó sincs róla! Mi, akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?

3Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba lettünk keresztelve, az ő halálába lettünk alámerítve?

4A keresztség által ugyanis vele együtt el lettünk temetve a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is egy új életben járjunk.

5Ha ugyanis halálához hasonulva eggyé lettünk vele, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásban.

6Tudnunk kell, hogy a bennünk lévő régi ember vele együtt keresztre lett feszítve, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne legyünk rabszolgái a bűnnek.

7Mert aki meghalt, az szabad a bűntől.

8Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.

9Tudjuk ugyanis, hogy mivel Krisztus feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, s a halál nem uralkodik rajta többé.

10Mivel meghalt, egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, s mivel él, Istennek él.

11Magatokról is így gondolkodjatok: meghaltatok a bűnnek, és Istennek éltek Krisztus Jézusban!

12Ne uralkodjék hát a bűn halandó testetekben, hogy vágyainak engedelmeskedjetek!

13Tagjaitokat se engedjétek át a gonoszság fegyvereként a bűnnek, hanem mint halálból életre keltek engedjétek át magatokat Istennek és tagjaitokat az igazság fegyvereiként Isten számára!

14Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

15Mit jelent ez? Vétkezzünk, mert nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!

16Nem tudjátok, ha valakinek rabszolgaként, engedelmességre kötelezve átadjátok magatokat, akkor rabszolgái vagytok annak, akinek engedelmeskedtek: akár a halálra vezető bűnnek, akár az igazságra vezető engedelmességnek?

17De Istennek hála: a bűn szolgái voltatok, de szívből engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet kaptatok;

18s megszabadulva a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek!

19Emberi módon beszélek testetek erőtlensége miatt. Ahogy átengedtétek tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most engedjétek át tagjaitokat az igazság megszentelődésre vezető szolgálatára!

20Amikor a bűn rabszolgái voltatok, „szabadok” voltatok, ami az igazságot illeti.

21Akkor mi volt ennek a gyümölcse számotokra? Most szégyenkeztek miattuk, mert ezek vége a halál.

22Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, megvan számotokra a gyümölcs a megszentelődésre, melynek célja az örök élet.

23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.