¹A karvezetőnek – Dávidé – Hangszeres kísérettel

Uram, megvizsgáltál, és ismersz engem.

²Tudod, ha leülök és ha felállok,

gondolataim messziről is számon tartod.

³Felmérted járásom, kelésem,

minden utam ismerős neked.

⁴Bizony nincs egyetlen szó a nyelvemen,

melyet ne ismertél volna, Uram.

⁵Minden oldalról körülveszel,

és kezed fölém tartod.

⁶Zavarbaejtő ez a tudás nekem,

túl magas, meg sem érthetem.

⁷Hová menjek lelked elől?

Színed elől hová meneküljek?

⁸Ha a mennybe szállnék, ott vagy,

ha az alvilágban vennék szállást, íme, ott is jelen vagy.

Ha a hajnal szárnyaira kelnék,

⁹és a tenger túlsó végén laknék,

¹⁰kezed ott is vezetne,

jobbod megragadna engem.

¹¹Ha azt mondanám, nyeljen el a sötétség,

legyen éjszakává köröttem a fény;

¹²a sötétség neked nem sötét,

az éjszaka ragyog, mint a nappal:

a sötétség akár a fény.

¹³Te formáltad veséimet,

¹³anyám méhében te szőttél engem.

¹⁴Hálát adok, hogy ily félelmetes és csodálatos vagyok.

Alkotásaid csodálatosak, ezt jól tudom.

¹⁵Csontjaim nem voltak rejtve előtted,

mikor titkon formálódtam,

s a föld mélyén alakot öltöttem.

¹⁶Szemed látta formátlan testem,

könyvedben minden írva áll.

A napok rendbe állítva, bár még egy sem

valósult meg belőlük.

¹⁷Milyen titokzatosak szándékaid, Istenem,

számuk milyen hatalmas!

¹⁸Ha meg akarom számolni, több a homokszemeknél.

Amikor felébredek, még mindig nálad vagyok.

¹⁹Bárcsak megölnéd, Isten, a gonoszt,

és távoznának tőlem a gyilkosok!

²⁰Akik álnokul beszélnek rólad,

s hazugul ellened emelik hangjukat.

²¹Ne gyűlöljem, Uram, gyűlölőid?

Ne utáljam a téged támadókat?

²²Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket,

nekem is ellenségeimmé lettek.

²³Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg a szívem!

Tégy próbára, és ismerd meg gondolataim!

²⁴Nézd meg, nincs-e bennem bálványimádás,

és vezess az örök úton!