¹Dávidé

Áldott az Úr, az én sziklám,

aki kezem harcra tanítja,

ujjaimat viadalra!

²Jótevőm és erősségem,

menedékem és megmentőm,

pajzsom, kinél oltalmat találok,

aki uralmam alá veti népemet!

³Uram, mi az ember, hogy törődsz vele,

az emberfia, hogy gondolsz rá?

⁴Olyan az ember, mint a lehelet,

napjai, mint a tűnő árnyék.

⁵Uram, hajlítsd le az eget, és szállj le,

érintsd meg a hegyeket, hogy füstöljenek!

⁶Villogtasd villámaid, szórd szét őket,

lődd ki nyilaid, zavard össze őket!

⁷Nyújtsd le kezed a magasból,

szabadíts meg, ments ki engem

a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,

⁸kiknek hazugságot beszél szája,

jobbjuk álnokul cselekszik!

⁹Új éneket éneklek neked, Istenem,

tízhúrú lanton zengem dicséreted.

¹⁰Aki győzelmet ad a királyoknak;

aki szolgáját, Dávidot is megmenti a gonosz kardtól.

¹¹Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek kezéből,

akiknek hazugságot beszél szája,

jobbjuk álnokul cselekszik!

¹²Akkor olyanok lesznek fiaink,

mint a fiatalon megnőtt fák;

lányaink, mint a szegletkő,

kifaragva, palotához illőn.

¹³Magtáraink színültig lesznek

mindenféle jóval.

Juhaink a legelőkön szaporodnak

ezer-, sőt tízezerannyira.

¹⁴Marháink vemhesek.

Nincs veszteség, nincs vetélés,

nincs jajveszékelés tereinken.

¹⁵Boldog a nép, melynek így megy sora.

Boldog a nép, melynek az Úr az Istene.