1Uzija uralma Júdában (781-740).Izrael királyának, Jerobeámnak 27. esztendejében Amacja fia, Uzija lett Júda királya.

2Tizenhat éves volt, amikor király lett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.

3Anyját Jecholjának hívták, és jeruzsálemi volt. Azt tette, ami kedves volt az Úr szemében, egészen úgy, mint atyja tette.

4De a magaslati helyeket nem rombolták le, s még mindig áldozott és tömjénezett a nép a magaslatokon.

5De az Úr megverte a királyt: leprás volt egészen halála napjáig. Így egy különálló házban élt, s a király fia, Jotam kormányzott a palotában, és szolgáltatott igazságot a népnek.

6Uzija történetének többi részét, amit csak végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében.

7Akkor Uzija megtért atyáihoz, és Dávid városában temették el. Fia, Jotam lett a király helyette.

8Zacharja uralma Izraelben (743).Júda királyának, Uzijának 38. esztendejében Jerobeám fia, Zacharja lett Izrael királya Szamáriában, hat hónapra.

9Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, mint atyái tették. Nem hagyott fel Nebat fiának, Jerobeámnak bűneivel, amelyekbe az belevitte Izraelt.

10Jabes fia, Sallum összeesküvést szőtt ellene, Jibleámnál leütötte, s ő lett helyette a király.

11Zacharja történetének többi részét följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

12Ő volt, akit az Úr megjövendölt Jehunak, amikor azt mondta: „Fiaid a negyedik nemzedékig Izrael trónján maradnak.” Így teljesedett be.

13Sallum uralma Izraelben (743).Jabes fia, Sallum, Júda királyának, Uzijának 39. esztendejében lett király, és egy hónapig uralkodott Szamáriában.

14Akkor Gadi fia, Menachem, felvonult ellene Tircából, behatolt Szamáriába, megölte Jabes fiát, Sallumot, és ő lett helyette a király.

15Sallum történetének többi részét, az összeesküvést, amelyet szőtt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

16Akkoriban Menachem elpusztította Tappuachot mindazzal együtt, ami benne volt, és egész környéket is Tircától kezdve, mert nem nyitották meg neki a kapukat. Megsemmisítette, s az összes várandós anyát felhasíttatta.

17Menachem uralma Izraelben (743-738).Júda királyának, Uzijának 39. évében Gadi fia, Menachem lett Izrael királya Szamáriában, tíz esztendőre.

18Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében; nem hagyott fel Nebat fiának, Jerobeámnak bűneivel, amelyekbe az belevitte Izraelt. Az ő idejében

19hatolt az országba Asszíria királya, Pul. Menachem 100 ezüsttalentumot adott Pulnak, hogy segítsen neki megszilárdítani kezében a királyi hatalmat.

20Ezt a pénzt Menachem kivetette adóul Izraelre, minden tehetős emberre 50 sékelt, csak hogy Asszíria királyának adhassa. Erre Asszíria királya elvonult, nem maradt tovább az országban.

21Menachem történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

22Akkor Menachem megtért atyáihoz, és fia, Pekachja lett helyette a király.

23Pekachja uralma Izraelben (738-737).Júda királyának, Uzijának 50. esztendejében Menachem fia, Pekachja lett Izrael királya Szamáriában, két esztendőre.

24Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, nem hagyott fel Nebat fiának, Jerobeámnak bűneivel, amelyekbe az belevitte Izraelt.

25Akkor fegyverhordozója, Remaljának a fia, Pekach összeesküvést szőtt ellene, és Szamáriában, a királyi palota bástyájában megölte… Ötven gileádi férfi segített neki. Így megölte, és helyette ő lett a király.

26Pekachja történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

27Pekach uralma Izraelben (737-732).Júda királyának, Uzijának 52. évében, Remalja fia, Pekach lett Izrael királya Szamáriában, húsz esztendőre.

28Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében. Nem hagyott fel Nebat fiának, Jerobeámnak bűneivel, amelyekbe az belevitte Izraelt.

29Izrael királyának, Pekachnak idejében Asszíria királya, Tiglatpilezer felvonult, és elfoglalta Ijont, Abel-Bet-Maachát, Janoachot, Kedest, Hacort, Gileádot és Galileát, Naftali egész földjét, és elhurcolta őket fogolyként Asszíriába.

30Ela fia, Hósea pedig összeesküvést szőtt Remalja fia, Pekach ellen, megölte, s ő lett helyette a király.

31Pekach történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.

32Jotam uralma Júdában (740-736).Izrael királyának, Remalja fiának, Pekachnak 2. esztendejében Uzija fia, Jotam lett Júda királya.

33Huszonöt éves volt, amikor király lett és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Jerusának hívták, és Cádoknak volt a lánya.

34Azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen úgy tett, mint atyja, Uzija tett.

35De a magaslati helyeket nem rombolta le; a nép még mindig áldozott és tömjénezett a magaslatokon. Ő építette a felső kaput az Úr templomához.

36Jotam történetének többi részét, amit végbevitt, mind följegyezték Júda királyai történetének könyvében.

37Attól az időtől az Úr rászabadította Arám királyát, Recint, valamint Remalja fiát, Pekachot Júdára.

38Jotam azonban megtért atyáihoz, s atyjának, Dávidnak városában temették el. Fia, Acház lett helyette a király.