Milétuszból Cezáreába.

1Miután elváltunk tőlük, kifutottunk a tengerre, és egyenes irányban haladva Kószba értünk, másnap meg Roduszba és onnét Patarába.

2Találtunk egy Föníciába menő hajót, átszálltunk rá, és továbbhajóztunk.

3Láttuk Ciprust, de bal felől elkerültük, hogy Szíriába hajózzunk. Tíruszban értünk kikötőbe, itt kellett a hajónak a rakományát kitennie.

4Megkerestük a tanítványokat, és egy hétig náluk maradtunk. Ezek a Szentlélek sugallatára azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.

5Amikor ezeknek a napoknak az elmúltával útnak indultunk, mind elkísértek minket feleségestül és gyerekestül egészen a város határáig. A tengerparton letérdeltünk és imádkoztunk.

6Majd búcsút vettünk egymástól, mi hajóra szálltunk, ők meg hazatértek.

7Hajóutunk végén Tíruszból Ptolemaiszba mentünk, üdvözöltük a testvéreket, és egy napig ott maradtunk náluk.

8Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg.

9Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak.

10Már eltöltöttünk nála néhány napot, amikor Júdeából egy Agábusz nevű próféta érkezett.

11Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: „Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak.”

12Ezt hallva arra kértük mi is, az odavalók is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.

13De Pál így válaszolt: „Miért sírtok és miért okoztok szomorúságot szívemnek? Készen vagyok rá, hogy Jeruzsálemben nemcsak a bilincseket, hanem a halált is elszenvedjem Urunk, Jézus ügyéért.”

14Minthogy nem tudtuk lebeszélni, belenyugodtunk. „Teljesedjen az Úr akarata!” – mondtuk.

15Néhány nap múlva nekikészülődtünk, és fölmentünk Jeruzsálembe.

16Velünk tartott egypár cezáreai tanítvány is, ezek elvezettek minket egy régi ciprusi tanítványhoz, Mnázonhoz, hogy nála szálljunk meg.

Pál Jeruzsálemben.

17Amikor megérkeztünk Jeruzsálembe, a testvérek örömmel fogadtak minket.

18Másnap Pál velünk együtt ellátogatott Jakabhoz. A presbiterek is mind egybegyűltek.

19Üdvözölte őket, aztán sorjában elbeszélte, mi mindent tett az Isten a pogányok között szolgálata által.

20Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, őhozzá meg így szóltak: „Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt.

21Felőled viszont azt hallották, hogy arra tanítod a pogányok közt élő zsidókat, pártoljanak el Mózestől, azt mondván nekik, hogy ne metéltessék körül a gyerekeket, s ne éljenek a szokások szerint.

22Mi hát a teendő? [Összecsődülnek, mihelyt] tudomást szereznek megérkezésedről.

23Fogadd hát meg tanácsunkat. Van itt nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek.

24Vedd ezeket magad mellé, végezd el velük a tisztulási szertartást, és fizess értük, hogy megnyiratkozzanak. Így mindenki megtudja, hogy nem igaz, amit felőled híreszteltek, hisz te magad is eleget teszel a törvénynek, és szerinte élsz.

25Ami pedig a pogányságból megtért hívőket illeti, mi levélben közöltük velük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól.”

26Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot.

Pál elfogatása.

27Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni:

28„Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertőzte ezt a szent helyet.”

29Mert előzőleg látták vele a városban az efezusi Trofimuszt, s azt gondolták, hogy a templomba is őt vitte magával.

30Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták.

31Már-már azon voltak, hogy megölik, amikor a helyőrség ezredesének hírül vitték, hogy egész Jeruzsálem fellázadt.

32Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.

33Ekkor odalépett az ezredes, elfogatta és két lánccal megbilincseltette, aztán megkérdezte, hogy kicsoda és mit csinált.

34A tömegből mindenki kiabált. Mivel a lárma miatt nem tudott megállapítani semmi biztosat, parancsot adott, hogy vigyék a várba.

35A lépcsőkhöz érve vinniük kellett a katonáknak, mert a nép erőszakoskodott.

36Az egész tömeg utánatódult ugyanis, és ordítozott: „Halál rá!”

37Már épp be akarták vinni a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad valamit mondanom neked?” „Te tudsz görögül? – kérdezte. –

38Hát nem az az egyiptomi vagy, aki nemrégiben fölkelést szított, és négyezer szikárius férfit kivezetett a pusztába?”

39„Én zsidó vagyok – felelte Pál –, Tarzuszból származom, a híres kilikiai városnak vagyok a polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.”

40Amikor megadta neki az engedélyt, Pál odaállt a lépcsőre, és kezével intett a népnek. Erre mély csend lett, ő pedig héber nyelven elkezdett beszélni.