Az Úr napjának meghirdetése

C) Az Úr napja és a jelen pusztulása

¹Fújjátok meg a harsonát a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakója, mert elérkezik az Úr napja, már közel is van.

²A sötétségnek és a komor fellegeknek napja az, felhőnek és homálynak napja! Mint a szürkület, a hegyekre borul egy nagy és hatalmas nép; sohasem volt hozzá fogható, ezután sem lesz többé nemzedékek nemzedékén át.

A hódító sereg

³Előtte tűz emészt, mögötte meg láng perzsel; mint az Éden kertje, olyan előtte az ország, utána meg kietlen sivatag: menekülni nem lehet előle.

⁴Harci paripákhoz hasonlók, mint a mének, úgy száguldanak.

⁵Hangjuk, mint a harci szekereké, amelyek a hegyek magasára hágnak; pattog, akár a lobogó tűz, amely fölemészti a tarlót, mint egy hatalmas, harcra kész nép.

⁶Előtte remegnek a népek, minden arc elsápad.

⁷Száguldanak, mint a hősök, mint a harcosok, megmásszák a falakat. Biztosan haladnak útjukon, nem térnek le ösvényükről.

⁸Egyikük sem akadályozza a másikat, mindegyikük a maga útján halad. Mindenen áthatolnak, és nem szakadnak el egymástól.

⁹Betörnek a városba, felfutnak a falra; bemennek a házakba, az ablakon keresztül behatolnak, mint a tolvaj.

Az Úr napjának látomása

¹⁰Színe előtt megremeg a föld, megrendülnek az egek, a nap és a hold elsötétedik, a csillagok elvesztik fényüket.

¹¹Az Úr hallatja szavát serege színe előtt. Mert serege töméntelen, s akik parancsát végrehajtják, azok hatalmasak. Mert nagy az Úrnak napja, igen félelmetes. Ki állhat meg színe előtt?

Felhívás a bűnbánatra

¹²Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva.

¹³A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület; utálja a gonoszságot.

¹⁴Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában, étel­ és italáldozat az Úr, a ti Istenetek számára?

¹⁵Fújjátok meg a harsonát a Sionon, rendeljetek el böjtöt, hirdessetek ünnepet,

¹⁶gyűjtsétek egybe a népet, hívjátok össze a gyülekezetet! Gyűjtsétek egybe a véneket, hívjátok össze a gyermekeket, meg a csecsemőket! Jöjjön elő hálószobájából az ifjú férj, nászházából az új asszony!

¹⁷Sírjanak a papok, az Úr szolgái az előcsarnok és az oltár között, és mondják: „Könyörülj, Uram, népeden, ne hagyd, hogy gyalázat érje örökségedet, s ne csúfolhassák őket a népek! Ne mondhassák a népek körében: Hol van az Istenük?”

Az Úr válasza

¹⁸Ekkor az Úr féltékeny szeretetre gyulladt országa iránt, és megkegyelmezett népének.

A csapás megszűnése

¹⁹Az Úr válaszolt népének és ezeket mondta: „Nézzétek, küldök nektek gabonát, újbort és olajat, úgy, hogy jóllakhattok velük. Nem hagyom többé, hogy a népek között gyalázat érjen benneteket.

²⁰Aki észak felől jön, azt elkergetem. Száraz és kietlen földre űzöm, előhadát a keleti tenger felé, utóhadát a nyugati tenger felé. Rossz illata felszáll, romlása érzik.” [Mert gőgös volt.]

Látomás a bőségről

²¹Ne félj, termőföld, ujjongj és örülj, mert nagy dolgot vitt végbe az Úr!

²²Mezei állatok, ne féljetek, mert kizöldülnek a puszta legelői! A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését.

²³Sion fiai, ujjongjatok, örüljetek az Úrban, a ti Istenetekben! Mert igazságosságában megadja nektek az őszi esőt; esőt küld nektek: tavaszi és őszi esőt, mint hajdanában.

²⁴A szérűk megtelnek gabonával, a sajtók ontják a bort és az olajat.

²⁵Kárpótollak benneteket az esztendőkért, amikor pusztított a sáska és a jélek, a haszil és a gázám: hatalmas seregem, amelyet ellenetek küldtem.

²⁶Ehettek és jóllakhattok, és akkor majd magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatos dolgot tett veletek. [Népem soha többé nem vall szégyent.]

²⁷„És tudni fogjátok, hogy Izraelben lakom, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és nem más, és népemet soha többé nem éri szégyen.”

²⁸Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.

²⁹Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán azt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta.”

³⁰Erre az Úr megkérdezte a sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!”

³¹A sátán ezt válaszolta az Úrnak: „Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.

³²Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!”

³³Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!”

³⁴A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.

³⁵Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.

³⁶A felesége meg így beszélt hozzá: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!”

³⁷Ő azonban így válaszolt neki: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.

³⁸Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.

³⁹Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.

⁴⁰Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.