Csodajel a kánai menyegzőn

1Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja,

2és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt.

3Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: »Nincs boruk!«

4Jézus azt felelte neki: »Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!«

5Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent, amit mond!«

6A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős.

7Jézus azt mondta nekik: »Töltsétek meg az edényeket vízzel!« Színig töltötték őket.

8Ekkor így szólt hozzájuk: »Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!« Azok vittek neki.

9Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való – de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták –, odahívta a vőlegényt,

10és azt mondta neki: »Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!«

11Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.

12Azután lement Kafarnaumba, ő és anyja, a testvérei és tanítványai, és ott maradtak néhány napig.

A kereskedők kiűzése a templomból

13Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe.

14A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat.

15Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta.

16A galambárusoknak pedig azt mondta: »Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!«

17Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: »Emészt engem a buzgóság házadért«.(Zsolt 69,10)

18A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: »Milyen csodajelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?«

19Jézus azt felelte nekik: »Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!«

20A zsidók erre így szóltak: »Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?«

21De ő a saját testének templomáról mondta ezt.

22Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.

Jézus Húsvétkor Jeruzsálemben

23Amikor Jeruzsálemben volt Húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodajeleit, amelyeket művelt.

24De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, s mert

25nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.