88 (87). ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN
1(Ének, Korach fiainak zsoltára. A karvezetőnek a „Machalat” szerint énekelni – az eszrachita Heman tanítókölteménye.)
2Uram, Istenem, nappal hozzád fohászkodom, éjjel színed előtt panaszkodom.
3Imám hatoljon fel hozzád, hallgasd meg könyörgésem!
4Mert a lelkem tele gyötrelemmel, s életem közel van a holtak országához.
5Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember vagyok, ki a végét járja.
6A halottak közt hagytak, mint kiket legyőztek, s már a sírban vannak: többé nem emlékezel és már gondot sem viselsz rájuk.
7A sír mélyére vetettél, a sötétségbe, a szakadékba.
8Súlyosan rám nehezedik haragod, minden hullámod összecsap fölöttem.
9Barátaimat távol tartod tőlem, borzalommá tettél a szemükben. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok.
10Szemem elhomályosult a nyomortól. Uram, mindennap téged hívlak, kitárom feléd a kezem.
11Tán a holtakon akarsz csodát tenni? Fölkelnek még az árnyak, hogy dicsérjenek?
12A sírban emlegetik még jóságodat, és hűségedet a holtak országában?
13Felfogják-e csodáidat a sötétségben, és a feledés földjén kegyelmedet?
14Ám én, Uram, tehozzád kiáltok, már hajnalban eléd száll imám.
15Miért veted el a lelkemet, Uram, miért rejted el arcodat előlem?
16Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem.
17Haragod tüze átjárt, a fájdalmak semmivé tettek.
18Folyvást körülvesznek, mint az áradó víz, mind együtt szorongatnak.
19Barátom, bizalmasom elidegenítetted; már csak a sötétség ölel körül.