A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 2-án és 3-án megtartotta őszi rendes ülését.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 2-án és 3-án megtartotta őszi rendes ülését.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezető tisztségviselőinek öt évre szóló megbízatása lejárt, így a Konferencia őszi rendes ülésén a tisztségek megújítására került sor. A Konferencia tagjai szeptember 2-án Dr. Veres András püspököt választották meg a testület elnökének. A megbízatás újabb öt évre szól.

A testület újra elnökhelyettessé választotta Dr. Udvardy György veszprémi érseket. Az Állandó Tanács további tagjai Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Magyarország prímása, illetve Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök lettek.

A Konferencia titkára továbbra is Dr. Tóth Tamás, akit 2018-ban választottak erre a tisztségre.

    Eleget téve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghívásának az ülés első napján Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka előadást tartott a konferencia résztvevőinek.

    Az MKPK a rábízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány felerősödése miatt a mai napon közleményt adott ki, amelyben több fontos rendelkezést fogalmaz meg.

    Bíró László püspök betegsége miatt lemondott az MKPK Családügyi Bizottságának élén betöltött pozíciójáról. A tisztséget, a testület döntése értelmében, Marton Zsolt váci megyéspüspök tölti be.

A római magyarok lelkipásztori ellátását, visszatérve egy korábbi gyakorlathoz, Dr. Németh Norbert, a PMI rektora, az MKPK római ügyvivője (ágense) fogja ellátni. Továbbá felkérték rektor urat, hogy koordinálja az Olaszországban élő magyarok lelkigondozását a Pápai Magyar Intézet hallgatóinak segítségével.

    A testület döntése értelmében Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgató-helyettesének megbízatása újabb öt évre meghosszabbodik.

    A Római Misekönyv legújabb magyar nyelvű fordításának munkálatai a közeljövőben befejeződnek. A Misekönyv szövegében ezen túl a már korábban használt és a Szentszék által jóváhagyott fordítást használják: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!”. Ez a békejobb nyújtásának lehetőségét – eltekintve a mostani járványos időszaktól – nem szűkíti.
    A Misekönyv új, gazdagabb fordításában többek között ünnepélyesebb prefáció dallamok is helyet kapnak.

    A püspökök meghallgatták Udvardy György veszprémi érsek beszámolóját a hitoktatást segítő digitális segédanyagokról, a hittankönyvek digitalizálásáról és a hitoktatás fejlesztéséről.

    A Konferencia tagjai fontosnak tartják felhívni a hívek figyelmét arra, hogy a 2021-es népszámlálás alkalmával minél többen válaszoljanak a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre.


Budapest, 2020. szeptember 4.