Ferenc pápa rögtönzött beszéde a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban



Köszönöm szépen mindannyiatoknak a fogadtatást és a gyengédséget! Köszönöm dalaitokat, mozdulataitokat, szemeiteket!

Köszönöm, Igazgató Úr, hogy ezt a találkozást Szent Ferenc imájával kívánta elkezdeni, mely egy egész életprogram! Hiszen Szent Ferenc mindig azt a kegyelmet kéri, hogy ahol valami nincs, ott én tudjak valamit adni, hogy ahol valami hiányzik, ott én tudjak valamit tenni.

Együtt járunk a valósággal, úgy fogadjuk el a valóságot, ahogy elénk jön, hogy elő tudjuk mozdítani, tovább tudjuk léptetni. Ez tiszta evangélium!

Jézus azért jött, hogy a valóságot elfogadja olyannak, amilyen, és azt előmozdítsa. Könnyebb lett volna neki eszméket, ideológiákat elővenni és azokat terjeszteni, a valóság figyelembevétele nélkül. Ez az evangéliumi út, ez Jézus útja! Ez az, amit Ön, Igazgató Úr, Szent Ferenc imájával ki akart fejezni. Köszönöm!

Köszönöm mindannyiatoknak!