Fiatalokkal találkozott Ferenc pápa

Apostoli látogatásának második napján, 2023. április 29-én 16.30-kor a pápa fiatalokkal találkozott a budapesti Papp László Sportarénában. Az eseményen 11 ezer 14–25 év közötti fiatal vett részt az egész országból és a határon túlról. A házigazda Palánki Ferenc püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke volt. A Forráspont keretében énekkel, tánccal várták a Szentatyát.

A felvezető műsorban részletek hangzottak el Ferenc pápa Christus vivit kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdításából a ráhagyatkozásról, a szerelemről és a házasságról, Krisztus követéséről. A műsorvezetők az apostoli buzdításhoz kapcsolódva saját személyes élményeiket mesélték el, ezzel is ösztönözve a fiatalokat az evangélium ihlette szavak megélésére. Közben kisfilmek mutatták be a Szentatya pápaságát a megválasztásától kezdve az ifjúsági világtalálkozón elhangzott gondolatokig.

A találkozón jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai is.

Rúzsa Magdi a Domine című számot énekelte; a Forráspont Band és a 4 Akkord Show Kórus dicsőítő dalokat játszottak; a fiatalok állva, lelkesen kapcsolódtak be az éneklésbe. Dolhai Attila, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő, Szőcs Reni és Szandi előadásában elhangzott a találkozó és a pápalátogatás hivatalos dala, amelyet az Ignác, a lelkek lovagja című musicalből írtak át az alkalomra. Ferenc pápa korábban érkezett meg a Papp László Sportarénába, ahol óriási lelkesedéssel, tapssal fogadták.

Pápamobillal körbement a küzdőtéren, mosolyogva, integetve üdvözölte a fiatalokat, miközben Marco Frisina Jesus Christ, You Are My Life című dala szólt. A Szentatya az első sorokban a mozgássérült fiatalokat köszöntötte, megáldva őket.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke köszöntötte – a fiatalok nevében is – a Szentatyát, köszönetet mondott látogatásáért és azért, hogy a fiatalokat a középpontba állította. „Az ifjúság kora, ahogyan Szentséged fogalmazott a Christus Vivit apostoli buzdításában, örömteli időszak, mely feladattal és felelősséggel is jár. Ez a kor a nagy kérdések ideje: mi az élet értelme, mi az én utam az életben, hogyan leszek boldog, miért van szenvedés, halál, van-e örök élet.” A fiataloknak maguknak kell rátalálniuk a válaszokra, a felnőttek feladata segíteni őket ebben, melléjük szegődni, megmutatni, hogy a hit találkozás és kapcsolat az élő, a feltámadt Jézussal. A fiatalok fogékonyak az elesettek támogatására, érzékenyek a teremtésvédelemre. Az iskolák, a családok, a nevelők, a hitoktatók együttműködése tudja majd meghozni azt a gyümölcsöt, hogy a ma fiataljai biztos erkölcsi alapon álló, tudatos hitvalló felnőttekké váljanak, akik magukért és környezetükért is felelősséget vállalnak.

Palánki Ferenc püspök végül utalt arra, hogyan készülnek a lisszaboni ifjúsági világtalálkozóra, majd Mária közbenjárását kérte a fiatalokért. „Szentatya! Köszönjük, hogy velünk van, hogy tanít bennünket, hogy segít megtalálni a jézusi válaszokat. Köszönjük, hogy együtt járhatjuk életutunkat, mely reményeink szerint mindannyiunk számára igazi üdvösségtörténet” – zárta beszédét. Az ifjúságpasztorációért felelős püspök ezután ajándékokat adott át a pápának, egy focilabdát Puskás Ferenc aláírásával, egy magyar találmányt, a Rubik-kockát és egy üveg tokaji aszút.

Rövid néptáncbemutatót követően fiatalok tettek tanúságot a hitükről a pápa előtt. Mindannyiuk beszédét lelkesen üdvözölte az arénát megtöltő 11 ezer résztvevő, többször tapssal szakítva meg szavaikat, biztatva a tanúságtevőket.

A szegedi Piarista Gimnáziumban tanuló Krabót Bertalan elmesélte Ferenc pápának, milyen problémát okoz neki, hogy sokszor értelmetlen dolgokon stresszel, bénító aggodalom tölti el. Megosztotta a hitben való növekedésének útját: bár katolikus családban nőtt fel, nem foglalkoztatta a vallás, nem értette, miért fontos a gyónás, mi köze a mennyben ülő Istennek az ő életéhez, amíg nem kezdett részt venni a ministránsfoglalkozásokon, a cserkészetben.

Az összetartó közösségekre támaszkodva sikerült megtalálnia a hitét, megértette „Isten létezik, és velem van…, Jézus nemcsak a zsenikért és az olimpikonokért halt meg a kereszten, hanem mert minden embert – köztük engem is – végtelenül szeret és mert mindannyiunk életének van célja, értelme.”

Csóka Dóra 17 éves gimnazista egy Baranya megyei kisvárosból érkezett. Elmondta, hogy látszólag ideális világban élt, szülei jó körülményeket biztosítottak, katolikus gimnáziumba járt, mégsem volt boldog, nem találta a helyét az életben. A 2021-ben megrendezett Forrásponton érezte először, hogy Isten vele van, azóta megtapasztalta végtelen szeretetét, attól kezdve egy hatalmas kaland lett az élete, egy jó közösség tagja lett, értékes barátságokra tett szert. Rátalált a hivatására is: hogy tanárként az Istenhez vezető útra kísérje a gyerekeket.

Levcsenkó Tódor a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákja, de a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéből, Kárpátaljáról származik, magyar görögkatolikus papcsaládban nevelkedett; Boldog Romzsa Tódorról kapta a nevét. Biztonságban él, de látja a szülőföldjén zajló eseményeket, és szeretne tanúságot tenni a hitéről. Bátorította a fiatalokat: mutassák meg, hogy a hit és a béke erejével felül tudnak emelkedni a békétlenségen.

Legyen bátorságuk kiállni hitünk mellett és felvállalni béketeremtő hivatásukat, ne futamodjanak meg, ha valaki kicsinek, erőtlennek vagy alkalmatlannak tartja őket a felnőttek világában.

Nagy Krisztina, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatója az egyetemisták üdvözletét hozta. A fiatal felnőttek élete a mindent elénk kínáló világban nehéz – osztotta meg. – Nem hagynak időt a csendnek, félnek a magánytól. De Isten mindennap erőt ad és a katolikus egyetem közelebb hozza őt a fiatal generációhoz, s mint jó pásztor vezet, támogat.

Ferenc pápa a tanúságtételeket követően közvetlen hangon beszélt a fiatalokhoz. Volt olyan mondat – Isten mindig megbocsát –, amelyet kórusban megismételtetett velük; nagy örömet szerzett nekik, amikor az „Aki mer, az nyer” közmondással buzdította őket magyar nyelven.


A pápa többször elszakadt a feliratokon magyarul olvasható, előre megírt beszédtől, így még nagyobb hangsúlyt kaptak szavai, amelyeket a jelenlévők tolmácsolással hallhattak. A beszéd teljes terjedelmében honlapunkon itt olvasható.

A találkozó szentségimádással és dicsőítéssel ért véget, melyet Palánki Ferenc püspök vezetett. Az oltáron az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szentségtartóját helyezték ki, mellyel a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök adott szentségi áldást.

Szerző: Thullner Zsuzsanna (Magyar Kurír)

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita, Zuggó Zsolt (Magyar Kurír)