A Szent Péter-bazilika előtti téren 2025. április 26-án, szombaton 10 órától celebrálták a szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, mintegy 250 ezer ember részvételével. A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette, 980-an koncelebráltak, bíborosok, püspökök, papok. Ezt követően a koporsót a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére vitték. Az alábbiakban Giovanni Battista Re bíboros szentbeszédének magyar fordítását adjuk közre.
A fenséges Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa oly sok alkalommal ünnepelte az Eucharisztiát és elnökölt hatalmas találkozókon az elmúlt tizenkét év során, most imádságra gyűltünk össze halandó teste mellett, szomorú szívvel, mégis a hit bizonyosságától támaszt nyerve, mely biztosít: az emberi létezés nem a sírban, hanem az Atya házában végződik, egy olyan boldog életben, amely nem ismer alkonyt.
A Bíborosi Kollégium nevében szívből köszönetet mondok mindenkinek a jelenlétéért. Érzelemmel telve tiszteletteljes köszöntéssel és szívből jövő hálával fordulok az államfőkhöz, a kormányfőkhöz és a hivatalos küldöttségekhez, amelyek számos országból érkeztek, hogy kifejezzék szeretetüket, tiszteletüket és megbecsülésüket a pápa iránt, aki itt hagyott minket.
A szeretet és a részvét kinyilvánításának az a mértéke, amelyet nap nap után tapasztaltunk a földi létből az örökkévalóságba távozása óta, megmutatja, Ferenc pápa gazdag pontifikátusa mennyire megérintette az emberek lelkét és szívét.
Az utolsó kép, amely vele kapcsolatban megmarad szemeinkben és szíveinkben, múlt vasárnapi. Húsvét ünnepén Ferenc pápa súlyos egészségügyi nehézségei ellenére személyesen akart áldást adni a Szent Péter bazilika erkélyéről, majd lejött erre a térre, hogy a fedetlen papamobilból köszöntse a húsvéti szentmisére egybegyűlt óriási tömeget.
Imádságunkkal most Istenre szeretnénk bízni szeretett pápánk lelkét, hogy adja meg neki az örök boldogságot az Ő végtelen szeretetének fényes és dicső távlatában.
Megvilágosít és vezet bennünket az evangélium szövege, ahol magának Krisztusnak a hangja visszhangzott, aki így szólította meg az apostolok közül az elsőt: „Péter, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter válasza gyors és őszinte volt: „Uram, te mindent tudsz. Azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig rábízta a nagy küldetést: „Legeltesd juhaimat!” Ez Péternek s az ő utódainak a szüntelen feladata, a szeretet szolgálata a Mester és Úr Krisztus nyomdokain, aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja mindenkiért” (Mk 10,45).
Ferenc pápa az utolsó időkben tapasztalt törékenysége és szenvedése ellenére úgy döntött, hogy földi életének egészen a legutolsó napjáig végigjárja az ajándékozásnak ezt az útját. Követte Ura nyomdokait, a jó Pásztort, aki annyira szerette bárányait, hogy életét adta értük. Erővel és derűvel tette ezt, közel a nyájához, az Isten Egyházához, emlékezve Jézusnak a Szent Pál által idézett szavaira: „Nagyobb öröm adni, mint kapni” (ApCsel 20,35).
Amikor 2013. március 13-án a XVI. Benedek pápa utódát megválasztó konklávé döntése Bergoglio bíborosra esett, mögötte már ott álltak a Jézus Társaságában töltött szerzetesi élet évei, amelyeket mindenekelőtt a Buenos Aires-i Főegyházmegyében töltött huszonegy esztendei lelkipásztori szolgálat gazdagított, előbb segédpüspökként, majd koadjutor érsekként, végül pedig érsekként.
A Ferenc név felvétele melletti döntés rögvest azt a benyomást keltette, hogy program rejlik e választásban, egy olyan stílus, amelyre egész pápaságát akarta alapozni, ösztönzést merítve Assisi Szent Ferenc lelkületéből.
Megőrizte temperamentumát és lelkipásztori vezetői stílusát, erős személyisége rögvest nyomot hagyott az Egyház kormányzásán, közvetlen kapcsolatot alakítva ki egyes személyekkel és egész népekkel. Arra vágyott, hogy közel legyen mindenkihez, kiemelt figyelmet szentelve a nehézségekkel küzdő embereknek, mérték nélkül áldozva különösképpen a föld legutolsóira, a kirekesztettekre. A nép körében élő pápa volt, akinek szíve nyitva állt mindenki előtt. Ezen felül olyan pápa volt, aki figyelmes volt a társadalomban felbukkanó újra, valamint arra, amit a Szentlélek élesztett az Egyházban.
A rá jellemző szókinccsel és képekben, metaforákban gazdag nyelvezettel mindig arra törekedett, hogy az evangélium bölcsességével világítsa meg korunk nehézségeit, a hit fényénél kínálva fel a választ, bátorítva arra, hogy keresztények módjára éljük meg változásokat hozó éveink kihívásait és ellentmondásait. Szerette „korszakváltásnak” nevezni korunkat.
Nagyon spontán volt, informális módon fordult mindenkihez, még az Egyháztól távoli személyekhez is.
Áthatotta az emberi melegség és mélységesen érzékeny volt a kortárs drámákra. Ferenc pápa valóban osztozott globalizációs korunk félelmeiben, szenvedéseiben és reményeiben, az emberek szívéhez közvetlenül és azonnal elérni képes üzenettel ajándékozott vigasztalást és bátorítást.
Karizmája volt a befogadásra és a meghallgatásra, ehhez járult egy olyan viselkedésmód, amelyet a mai korra való érzékenység jellemzett. Megérintette a szíveket, próbálta újraéleszteni az erkölcsi és lelki energiákat.
Az evangelizáció elsősége képezte pápasága vezérgondolatát, egyértelműen missziós jelleggel terjesztve az evangélium örömét, ami első apostoli buzdításának a címe is volt: Evangelii gaudium. Ez az öröm bizalommal és reménnyel tölti el mindazok szívét, akik az Istenre bízzák magukat.
Küldetése vezérfonala az a meggyőződés volt, hogy az Egyház otthon mindenki számára; olyan otthon, amelynek mindig nyitva állnak az ajtajai. Több alkalommal úgy hivatkozott képletesen az Egyházra, mint „tábori kórházra” egy csata után, ahol sok a sebesült. Ez az Egyház arra vágyik, hogy határozottan gondot viseljen az emberek problémáira és a kortárs világot sújtó nagy s fojtogató nehézségekre. Egy olyan Egyház ez, amely képes odahajolni minden emberhez, függetlenül a hitvallásoktól és életkörülményektől, gyógyítva a sebeiket. Számtalan gesztust tett a menekültek és az elvándorlók felé, buzdított az érdekükben. Folytonosan hangsúlyozta a szegények javára történő munka fontosságát.
Jelentőségteljes, hogy Ferenc pápa első útja Lampedusára vezetett. Ez a sziget szimbóluma a sok ezer vízbe fulladt ember életét követő kivándorlás drámájának. Ugyanezen irányba mutatott leszboszi útja, amelyen az ökumenikus pátriárkával és az athéni érsekkel vett részt, valamint a Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok határán bemutatott szentmiséje is, amikor apostoli látogatásra érkezett Mexikóba.
Negyvenhét fárasztó apostoli útja közül különösen is bevonul a történelembe a 2021-es iraki látogatás, amelyet minden kockázat dacára vállalt. Ez a nehéz apostoli út gyógyírt kínált az iraki lakosság nyílt sebeire, amely oly sokat szenvedett az ISIS embertelen tettei okán. Ez a látogatás fontos volt a vallásközi párbeszéd miatt is: ez lelkipásztori művének egy másik jelentőségteljes dimenziója. 2024-es, négy ázsiai és óceániai országot érintő útja évén a pápa eljutott „a világ leginkább periférikus perifériájára”.
Ferenc pápa mindig az irgalmasság evangéliumát helyezte a középpontba, ismételten kiemelve, hogy Isten nem fárad bele a megbocsátásba: Ő mindig megbocsát, bármilyen körülmények között legyen is az, aki a bocsánatát kéri és visszatér a helyes útra.
Határozottan kívánta az Irgalmasság rendkívüli szent évét, rávilágítva, hogy az irgalmasság „az evangélium szíve”.
Az evangélium irgalmassága és öröme Ferenc pápa két kulcsszava.
A „leselejtezés kultúrájával” szemben a találkozás és a szolidaritás kultúrájáról beszélt. Vibráló tónusokkal járta át egész pápaságát a testvériség témája. „Fratelli tutti” kezdetű enciklikájában arra törekedett, hogy újraélessze a testvériségre való világszintű törekvést, mivel mindannyian ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei, aki a mennyekben van. Gyakran erőteljesen emlékeztetett rá, hogy mindannyian ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk.
2019-ben, az Egyesült Arab Emirátusokba tett útja során Ferenc pápa aláírt egy dokumentumot „Az emberi testvériség a világbékéért és a közös együttélésért” címmel, felhívva a figyelmet az Isten közös atyaságára.
Az egész világ férfijaihoz és nőihez fordulva Laudato sì kezdetű enciklikájával felhívta a figyelmet a közös otthonunkkal szembeni kötelezettségeinkre és felelősségünkre. „Senki sem mentheti meg magát egyedül.”
Ezekben az években megannyi háború dühöngött, embertelen rettenetet és megszámlálhatatlan áldozatot, pusztulást hozva magával. Ferenc pápa szünet nélkül felemelte szavát, a békét kérve és meghívva az értelmes gondolkodásra, az őszinte tárgyalásokra, hogy megtaláljuk a lehetséges megoldásokat. A háború ugyanis —miként mondta— csakis az emberek halálát, a házak, kórházak és iskolák pusztulását hozza magával. A háború mindig rosszabb állapotban hagyja hátra a világot, mint amilyenben előtte volt: ez mindig és mindenki számára fájdalmas és tragikus vereség.
„Hidakat építsünk, ne falakat!” — többször elismételte ezt az intést. Péter apostol utódaként a hit javára végzett szolgálata mindig összekapcsolódott az ember szolgálatával, megérintve az emberség összes dimenzióját.
Sokan vagyunk itt, hogy az egész kereszténységgel lelki közösségben imádkozzunk Ferenc pápáért. Az Isten fogadja be őt szeretetének mérhetetlenségébe!
Ferenc pápa szerette ezzel befejezni beszédeit és találkozásait: „Ne felejtsetek el imádkozni értem!”
Kedves Ferenc pápa, most tőled kérjük, hogy imádkozz értünk! Az égből most te áldd meg az Egyházat, áldd meg Rómát, áldd meg az egész világot, ahogyan ezt múlt vasárnap tetted ennek a bazilikának az erkélyéről, utoljára magadhoz ölelve az Isten egész népét, s vele lélekben az emberiséget is, amely őszinte szívvel keresi az igazságot és ébren tartja a remény lángját!
Fotó: Wágner Csapó József/Magyar Kurír