Barnabást és Sault útra küldik.

Pál első missziós útja.

¹Az antióchiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simeon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saul.

²Mikor egy alkalommal istentiszteletet végeztek és böjtöt tartottak, a Szentlélek így intézkedett: „Rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket.”

³Erre böjtöt tartottak és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket s útra bocsátották őket.

Pál és Barnabás Ciprus szigetén.

⁴Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába és onnan áthajóztak Ciprusba.

⁵Szalamiszba érve a zsidó zsinagógában hirdették Isten igéjét.

⁶János is segítségükre volt. Mikor bejárták Páfoszig az egész szigetet, találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával.

⁷Ez a jó szándékú Szergiusz Paulosz helytartó kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Pált, mert hallani kívánta az Isten igéjét.

⁸De Elimász, vagyis a varázsló – a neve ugyanis ezt jelenti – akadékoskodott és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

⁹Saul, más néven Pál azonban SzentIélekkel eltelve rászegezte tekintetét és így kiáltott:

¹⁰„Te minden csalárdsággal és álnoksággal terhes ördögfia, te minden igazság ellensége, hát nem hagyod abba az áskálódást az Úr egyenes útja ellen?

¹¹Ezért most az Úr keze rád nehezedik: megvakulsz és egy ideig nem látod a napvilágot.” Tüstént vak sötétség szakadt rá, és botorkálva keresgélte, hogy valaki kezét nyújtsa neki.

¹²A történtek láttára a helytartó hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.

Az apostolok a pizídiai Antióchiában.

¹³Pál és útitársai Páfoszból tengerre szállva a pamfíliai Pergébe jutottak.

¹⁴János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők viszont Pergéből tovább utazva a pizídiai Antióchiába érkeztek. Egy szombati napon aztán betértek a zsinagógába és helyet foglaltak.

¹⁵A törvény és a próféták olvasása után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel a kéréssel: „Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!”

¹⁶Ekkor Pál fölemelkedett és kezével csöndet parancsolva beszélni kezdett:

¹⁷„Izraelita férfiak, s ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket.
Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan,

¹⁸és negyven esztendőn keresztül gondjukat viselte a pusztában. Hét nemzetet pusztított el Kánaán földjén, és földjüket birtokukká tette.

¹⁹Mindez körülbelül négyszázötven évig tartott. Ezután egész Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.

²⁰Ettől fogva királyt kívántak, s ezért Isten negyven esztendőre Sault, Kis fiát adta nekik Benjamin törzséből.

²¹Később ennek eltávolítása után Dávidot emelte királyukká. Róla így nyilatkozott: Jessze fiában, Dávidban szívem szerint való férfire találtam, aki minden akaratomat teljesíti.

²²Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten Izrael üdvözítőjét Jézust,

²³akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.

²⁴János pályafutásának bevégzésekor kijelentette: nem az vagyok, akinek engem tartotok. De jön már utánam az, akivel szemben még arra sem vagyok méltó, hogy saruját leoldjam a lábáról.

²⁵Testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és köztetek lévő istenfélők! Ez az üdvösséget hozó hír nekünk szól.

²⁶Igaz, Jeruzsálem lakói és elöljárói nem ismerték el őt, ítéletükkel azonban csak beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak;

²⁷mert bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégeztetését követelték.

²⁸Mikor pedig mindent elvégeztek, ami meg volt írva róla, levették a keresztfáról és sírba fektették.

²⁹Isten azonban harmadnapon föltámasztotta holtából,

³⁰és ő jó néhány napon keresztül megjelent azoknak, akik vele együtt mentek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúságot tesznek róla a nép előtt.

³¹Mi is ezt az örvendetes hírt hirdetjük nektek: Isten atyáinknak tett ígéretét nekünk,

³²az ő gyermekeiknek teljesítette azáltal, hogy föltámasztotta Jézust. Ez van megírva a második zsoltárban:
Az én Fiam vagy,
én ma szültelek.

³³Azt pedig, hogy föltámasztotta halottaiból, úgy hogy többé már nem tér vissza az enyészetbe, így mondta meg:

³⁴nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. Másutt meg így szól: Nem hagyod, hogy rothadás érje szentedet,

³⁵Dávid ugyanis, bár a maga idejében Isten akaratának szolgált, Meghalt, eltemették atyái mellé és bizony elrothadt.

³⁶De azt, akit Isten (holtából) föltámasztott, nem érte rothadás.

³⁷Vegyétek tudomásul, testvéreim, hogy őáltala a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Mindattól, amitől Mózes törvénye által nem nyerhettétek el a megigazulást,

³⁸őáltala megigazul mindenki, aki hisz.

³⁹Ügyeljetek ezért, hogy be ne teljesedjék rajtatok a próféták mondása:

⁴⁰Ide nézzetek, ti önteltek,
csodálkozzatok és semmisüljetek meg!
Olyan művet hajtok végre napjaitokban,
hogy el sem hiszitek, ha valaki elbeszéli nektek.”

⁴¹Kifelé menet megkérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek ezekről a dolgokról.

⁴²Sőt, mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást. Azok pedig hozzájuk szólva buzdították őket, hogy tartsanak ki Isten kegyelmében.

⁴³A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét:

⁴⁴Mikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.

⁴⁵Pál és Barnabás azonban nyílt bátorsággal kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. De mivel visszautasítjátok azt és nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.

⁴⁶Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”

⁴⁷A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve,

⁴⁸az Úr igéje így az egész vidéken elterjedt.

⁴⁹A zsidók azonban fölbujtották az előkelő istenfélő asszonyokat és a város elöljáróit, s üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, kiutasították őket arról a vidékről.

⁵⁰Azok erre lerázták feléjük lábuk porát és Ikóniumba mentek.

⁵¹A tanítványokat pedig a Szentlélek öröme töltötte el.

⁵²

Pál első missziós útja.

Barnabást és Sault útra küldik.

⁵³Mikor egy alkalommal istentiszteletet végeztek és böjtöt tartottak, a Szentlélek így intézkedett: „Rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket.”

⁵⁴Erre böjtöt tartottak és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket s útra bocsátották őket.

⁵⁵

Pál és Barnabás Ciprus szigetén.

⁵⁶Szalamiszba érve a zsidó zsinagógában hirdették Isten igéjét.

⁵⁷János is segítségükre volt. Mikor bejárták Páfoszig az egész szigetet, találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával.

⁵⁸Ez a jó szándékú Szergiusz Paulosz helytartó kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Pált, mert hallani kívánta az Isten igéjét.

⁵⁹De Elimász, vagyis a varázsló – a neve ugyanis ezt jelenti – akadékoskodott és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

⁶⁰Saul, más néven Pál azonban SzentIélekkel eltelve rászegezte tekintetét és így kiáltott:

⁶¹„Te minden csalárdsággal és álnoksággal terhes ördögfia, te minden igazság ellensége, hát nem hagyod abba az áskálódást az Úr egyenes útja ellen?

⁶²Ezért most az Úr keze rád nehezedik: megvakulsz és egy ideig nem látod a napvilágot.” Tüstént vak sötétség szakadt rá, és botorkálva keresgélte, hogy valaki kezét nyújtsa neki.

⁶³A történtek láttára a helytartó hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.

⁶⁴

Az apostolok a pizídiai Antióchiában.

⁶⁵János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők viszont Pergéből tovább utazva a pizídiai Antióchiába érkeztek. Egy szombati napon aztán betértek a zsinagógába és helyet foglaltak.

⁶⁶A törvény és a próféták olvasása után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel a kéréssel: „Testvérek, ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!”

⁶⁷Ekkor Pál fölemelkedett és kezével csöndet parancsolva beszélni kezdett:

⁶⁸„Izraelita férfiak, s ti istenfélők, figyeljetek! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és az egyiptomi tartózkodás idején nagy néppé tette őket.
Majd hatalmas karjának oltalma alatt kivezette őket onnan,

⁶⁹és negyven esztendőn keresztül gondjukat viselte a pusztában. Hét nemzetet pusztított el Kánaán földjén, és földjüket birtokukká tette.

⁷⁰Mindez körülbelül négyszázötven évig tartott. Ezután egész Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.

⁷¹Ettől fogva királyt kívántak, s ezért Isten negyven esztendőre Sault, Kis fiát adta nekik Benjamin törzséből.

⁷²Később ennek eltávolítása után Dávidot emelte királyukká. Róla így nyilatkozott: Jessze fiában, Dávidban szívem szerint való férfire találtam, aki minden akaratomat teljesíti.

⁷³Ígéretéhez híven az ő utódaiból támasztotta Isten Izrael üdvözítőjét Jézust,

⁷⁴akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.

⁷⁵János pályafutásának bevégzésekor kijelentette: nem az vagyok, akinek engem tartotok. De jön már utánam az, akivel szemben még arra sem vagyok méltó, hogy saruját leoldjam a lábáról.

⁷⁶Testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és köztetek lévő istenfélők! Ez az üdvösséget hozó hír nekünk szól.

⁷⁷Igaz, Jeruzsálem lakói és elöljárói nem ismerték el őt, ítéletükkel azonban csak beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak;

⁷⁸mert bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégeztetését követelték.

⁷⁹Mikor pedig mindent elvégeztek, ami meg volt írva róla, levették a keresztfáról és sírba fektették.

⁸⁰Isten azonban harmadnapon föltámasztotta holtából,

⁸¹és ő jó néhány napon keresztül megjelent azoknak, akik vele együtt mentek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúságot tesznek róla a nép előtt.

⁸²Mi is ezt az örvendetes hírt hirdetjük nektek: Isten atyáinknak tett ígéretét nekünk,

⁸³az ő gyermekeiknek teljesítette azáltal, hogy föltámasztotta Jézust. Ez van megírva a második zsoltárban:
Az én Fiam vagy,
én ma szültelek.

⁸⁴Azt pedig, hogy föltámasztotta halottaiból, úgy hogy többé már nem tér vissza az enyészetbe, így mondta meg:

⁸⁵nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet. Másutt meg így szól: Nem hagyod, hogy rothadás érje szentedet,

⁸⁶Dávid ugyanis, bár a maga idejében Isten akaratának szolgált, Meghalt, eltemették atyái mellé és bizony elrothadt.

⁸⁷De azt, akit Isten (holtából) föltámasztott, nem érte rothadás.

⁸⁸Vegyétek tudomásul, testvéreim, hogy őáltala a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Mindattól, amitől Mózes törvénye által nem nyerhettétek el a megigazulást,

⁸⁹őáltala megigazul mindenki, aki hisz.

⁹⁰Ügyeljetek ezért, hogy be ne teljesedjék rajtatok a próféták mondása:

⁹¹Ide nézzetek, ti önteltek,
csodálkozzatok és semmisüljetek meg!
Olyan művet hajtok végre napjaitokban,
hogy el sem hiszitek, ha valaki elbeszéli nektek.”

⁹²Kifelé menet megkérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek ezekről a dolgokról.

⁹³Sőt, mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást. Azok pedig hozzájuk szólva buzdították őket, hogy tartsanak ki Isten kegyelmében.

⁹⁴A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét:

⁹⁵Mikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.

⁹⁶Pál és Barnabás azonban nyílt bátorsággal kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. De mivel visszautasítjátok azt és nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.

⁹⁷Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”

⁹⁸A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve,

⁹⁹az Úr igéje így az egész vidéken elterjedt.

¹⁰⁰A zsidók azonban fölbujtották az előkelő istenfélő asszonyokat és a város elöljáróit, s üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, kiutasították őket arról a vidékről.

¹⁰¹Azok erre lerázták feléjük lábuk porát és Ikóniumba mentek.

¹⁰²A tanítványokat pedig a Szentlélek öröme töltötte el.