1Hálaadás az ellenséges város pusztulásáért – Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak téged, dicsőítem nevedet, mert csodákat műveltél, rég eltervezett, biztos és igaz dolgokat.
2Mert kőhalmazzá tetted a várost, rommá a hozzáférhetetlen várat: a kevélyek palotája többé már nem város, soha többé föl nem épül.
3Ezért tisztel téged az erős nép, a hatalmas nemzetek városa fél téged,
4mert támasza lettél a szegénynek, erőssége a szűkölködőnek szorongattatásában; menedék a zápor elől, árnyék a forróság elől. Az erőszakosok haragja olyan, mint a hideg zápor:
5mint forróságot a száraz vidéken, megtöröd a kevélyek zajongását; mint forróság a felhő árnyékában, elnémul az erőszakosok diadaléneke.
6Ünnepi lakoma a Sion hegyen – Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból.
7Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült.
8Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott!
9Hálaadás Moáb pusztulásáért – Ezt mondják majd azon a napon: »Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán!
10Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.« Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;
11mikor széttárja a kezét benne, ahogy széttárja az úszó az úszásra, ő megalázza kevélységét, hiába csapkod kezével.
12Falaid magas erődítményét ledönti, megalázza, a földre, a porba sújtja.