Isten vezeti népét

¹A karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.

²Hangosan kiáltok az Úrhoz,
hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.

³Szorongatásom napján Istent keresem,
éjjel is hozzá emelem kezeimet:
nem lankadnak el.
Nem akar megvigasztalódni a lelkem.

⁴Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem,
eleped a lelkem, ha rá gondolok.

⁵Szememet ébren tartod,
nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.

⁶A hajdani időkre gondolok,
a régmúlt esztendők járnak eszemben.

⁷Szívem elmélkedik éjszaka,
gondolkodom és töpreng a lelkem.

⁸Vajon örökre elvet Isten,
s nem kegyelmez többé?

⁹Végleg elfogyott irgalma,
elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?

¹⁰Elfelejtette Isten a könyörületességet,
vagy haragjában visszatartja irgalmát?

¹¹Így szóltam: »Az az én bajom,
hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«

¹²Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,
megemlékezem csodáidról amelyeket kezdettől műveltél,

¹³Elmélkedem minden műveden,
és végzéseiddel foglalkozom.

¹⁴Isten, szentséges a te utad;
Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?

¹⁵Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz,
megmutattad a népeknek hatalmadat.

¹⁶Karoddal megváltottad népedet,
Jákob és József fiait.

¹⁷Láttak téged, Isten, a vizek,
láttak téged a vizek és remegtek,
és reszkettek a mélységek.

¹⁸A felhők ontották a vizet,
megzendültek a fellegek,
nyilaid repültek.

¹⁹Mennydörgésed zengett a forgószélben,
villámaid beragyogták a földkerekséget,
rengett a föld és remegett.

²⁰Tengeren vitt át utad,
nagy vizeken vezetett át ösvényed
és lábad nyoma nem volt látható.

²¹Mint juhnyájat vezetted népedet
Mózes és Áron kezével.