Beteg és magányos ember siralma

¹Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek.
A »Mahálát« szerint. Éneklésre.

²Uram, szabadításom Istene,
éjjel-nappal hozzád kiáltok.

³Jusson színed elé imádságom,
füledet hajtsd könyörgésemre.

⁴Mert fájdalommal van tele a lelkem
és életem az alvilághoz közeledik.

⁵A sírba szállók közé soroltak engem,
olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége.

⁶A holtak között van fekhelyem,
mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak,
akikről nem emlékezel meg többé,
és akiket kitéptek kezedből.

⁷Letettél engem a verem mélyére,
a sötétségbe s a halál árnyékába.

⁸Rám nehezedett haragod,
rám zúdítottad minden hullámodat.

⁹Eltávolítottad tőlem ismerőseimet,
utálatossá tettél előttük;
Fogoly vagyok és nincs menekvésem.

¹⁰Szemem elbágyad a gyötrelemtől.
Uram, egész nap tehozzád kiáltok,
feléd terjesztem kezemet:

¹¹Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat,
és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged?

¹²Vajon hirdeti-e valaki a sírban irgalmasságodat
és hűségedet az enyészet helyén?

¹³Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat
és igazságodat a feledés földjén?

¹⁴Uram, én hozzád kiáltok,
kora reggel eléd száll imádságom.

¹⁵Miért taszítasz el engem, Uram,
miért rejted el tőlem arcodat?

¹⁶Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta,
a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott.

¹⁷Átcsapott rajtam haragod
és megrendítettek engem borzalmaid.

¹⁸Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap,
mindenünnen körülvesznek.

¹⁹Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat,
csak a sötétség a társam.

²⁰

Beteg és magányos ember siralma

²¹Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok.

²²Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre.

²³Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik.

²⁴A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége.

²⁵A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből.

²⁶Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába.

²⁷Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat.

²⁸Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem.

²⁹Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet:

³⁰Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged?

³¹Vajon hirdeti-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén?

³²Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén?

³³Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom.

³⁴Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat?

³⁵Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott.

³⁶Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid.

³⁷Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek.

³⁸Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam.