15.IZRAEL HŰTLENSÉGE ÉS A SZÖVETSÉG MEGÚJÍTÁSAAz aranyborjú.A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül, és követelőzött: „Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.”
2Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.”
3Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket, és Áronhoz vitte.
4Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta, és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.”
5Mikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.”
6Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek, és mulatoztak.
7Az Úr tájékoztatja Mózest.Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból.
8Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.”
9Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez,
10engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”
11Mózes imája.Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból?
12Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod, és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod.
13Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.”
14Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.
15Mózes összetöri a törvény tábláit.Mózes ezután elindult visszafelé, és lejött a hegyről, kezében a tanúság két kőtáblájával. A táblák tele voltak írva mindkét oldalukon: elöl és hátul írás volt rajtuk.
16Isten maga készítette a táblákat, az írás Isten írása volt, bele volt vésve a táblákba.
17Amikor Józsue a nép lármáját hallotta, így szólt Mózeshez: „A táborban csatazaj van.”
18Ő így felelt: „Ez nem győzelmi ének, nem is a legyőzöttek jajgatása. Én énekkarok váltakozó énekét hallom.”
19Amikor aztán a tábor közelébe ért, s látta a borjút meg a kartáncot, Mózes haragra gerjedt, elhajította kezéből a táblákat és szétzúzta a hegy lábán.
20Azután fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe, és megitatta vele Izrael fiait.
21Azután Mózes megkérdezte Áront: „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?”
22Áron ezt válaszolta: „Ne haragudj, uram! Te magad is tudod, hogy ez a nép mennyire hajlik a rosszra.
23Így követelőztek: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mivel az a Mózes, aki kihozott bennünket Egyiptomból – nem tudjuk mi lett vele.
24Én erre megkérdeztem őket: kinek van közületek aranya? Ők idehozták nekem, én a tűzbe vetettem, s ez a borjú lett belőle.”
25A leviták buzgósága.Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet – mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak –,
26Mózes a tábor kapujához lépett, és ezt kiáltotta: „Aki az Úrral tart, jöjjön hozzám!” A leviták mind odagyűltek hozzá.
27Mózes ezt mondta nekik: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is.”
28A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből.
29Ekkor Mózes így szólt: „Ma az Úr papjainak bizonyultatok, egyik a fia árán, a másik a testvére árán, ezért ő ma megáld benneteket.”
30Mózes újabb könyörgése.Másnap reggel Mózes így beszélt a néphez: „Nagy bűnt követtetek el. Azért most fölmegyek az Úrhoz, talán kieszközölhetem bűnötök bocsánatát.”
31Mózes tehát ismét az Úr elé járult, és így szólt: „Nézd, a nép nagy bűnt követett el és aranyból csinált magának istent.
32Mégis bocsásd meg vétkét… ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.”
33Az Úr így felelt Mózesnek: „Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem.
34De most menj, és vezesd oda a népet, ahová parancsoltam neked. Íme, angyalom előtted halad. De ha a látogatás napja elérkezik, megtorlom bűnüket.”
35Az Úr azért verte meg a népet, mert megcsinálták a borjút, amelyet Áron készített.