Notre Dame Tanítórend, Congregation Notre Dame, pápai jogú női szerzetesrend

A közösség hitvallása

Bemutatkozás

A rend alapításának és Magyarországra jövetelének történetét lásd a Miasszonyunk Női Kanonokrendnél (160. old.).
A rend harmadik nagyobb háza Pozsony és Pécs után Zalaegerszegen épült, ide 1928-ban hívta a város akkori plébánosa, Pehm József (Mindszenty József) a Franciaországból 1905-ben elmenekült nővéreket. Ők először Zsámbékon, majd Törökbálinton leánynevelő intézetet tartottak fenn. Zalaegerszegre érkezve, 1929-1948 között elemi, polgári és tanítóképzőben évente átlag 1000 tanulójuk volt, a 15 év alatt 400 diák kapott tanítói oklevelet. Nagykanizsán 1933-1948 között 8 osztályos gimnáziumot, 1945-től pedig elemi iskolát is tartott fenn a Rend.

Az újrakezdés előtti években a zalaegerszegi és nagykanizsai nővérek a Római Unióhoz, a pécsiek a Föderációhoz csatlakoztak. 45 évi kényszerszünet után újra indult a tanítás Zalaegerszegen általános iskolával és gimnáziummal, 1993-ban.

1950-ben a rendnek Magyarországon 192 tagja volt, jelenleg pedig 5 magyar és 2 francia nővér él a rendházban. Ma világszerte 487 nővér él az Unióhoz tartozó házakban. 

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.
A közösség jogi személy. 

A közösség nemzetközi központja:

S. Marie Alexia NGUYEN thi Hong-Quy superieure generale
Cím: Congregation Notre-Dame
50/52 rue Louis Auroux
F 94120 Fontenay sous Bois
Tel.: 33 (0) 1 45-14-16-60 fax: 33 (0) 1 45-14-16-99
E-mail:  

A közösség magyar központja:

Notre Dame Zárda
(rendház, nyilvános kápolna, nyolc osztályos általános iskola és 4 osztályos gimnázium, valamint kollégium)
Rendfőnöknő: Francoise Debeaupte
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Zárda u. 25.
Levélcím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 271. 

Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Cím: Zalaegerszeg, Zárda utca 25.
Telefon/Fax: +36-92-310-195
Mobil: +36-30-620-7775
E-mail:
Honlap: www.mindszenty.net